Puskás Ferenc lábnyoma is a Bajnokok Sétányán

MTI MTIMTI MTI
2006.08.28. 00:09
Címkék
A hétfő délutáni, ünnepélyes ceremónia keretében Puskás Ferenc lábnyomát is elhelyezik a monte-carlói Bajnokok Sétányán, amelyen a labdarúgás történetének kiemelkedő alakjai kapnak helyet.

A hollywoodi mintára életre hívott csillagok útját a Golden Foot (Aranyláb) díjat alapító La Gazzetta dello Sport című olasz újság és a monacói székhelyű World Champions Club hozta létre, s eddig már olyan volt és jelenlegi játékosok helyezték el rajta lábnyomukat, mint Roberto Baggio, George Best, Alfredo di Stéfano, Eusebio, Diego Maradona, Michel Platini vagy Pavel Nedved és Andrij Sevcsenko.

Az Aranycsapat legendás csatára betegsége miatt nem tud személyesen jelen lenni az eseményen, így a szervezők már korábban, Budapesten levették a mintát a lábáról. Az ünnepségen Szöllősi György újságíró, lapunk munkatársa, a Puskás Ferenc életéről készült könyv szerzője képviseli majd az egykori klasszis futballistát.
Legfrissebb hírek

NHL: winnipegi sikerével már sorozatban hét győzelemnél jár a címvédő Carolina

Amerikai sportok
12 perce

Tekvondó: Szentgyörgyi Veronika az első fecske

Utánpótlássport
24 perce

A PSG és az MU korábbi sztárja fizetéséről lemondva futballozik nevelőegyesületében

Spanyol labdarúgás
42 perce

Korábbi bajnoka szerint az NB I-ben sokkal több kreativitás kell a Ferencvárostól

Labdarúgó NB I
58 perce

Szélesi Zoltán: Bosszantó, hogy egyetlen kaput eltaláló lövésből nyert a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
1 órája

Sallói Dániel gólt szerzett, New Yorkban nyert a Toronto

Minden más foci
1 órája

Népsport: amihez csak nyúlt, arannyá vált

Népsport
2 órája

Vasárnapi sportműsor: Kisvárda–FTC, DVSC–ZTE

Minden más foci
9 órája