Legalább egy újoncot avat Várhidi Péter a hazaiak ellen

2007.02.05. 21:07
Címkék
Csizmadia Csaba személyében egy újoncot biztosan avat a kezdőcsapat tagjaként a magyar labdarúgó-válogatott a hazaiak ellen, de elképzelhető, hogy a ciprusi torna első játéknapján Kanta József is bekerül az alapcsapatba. Várhidi Péter szövetségi kapitány hétfőn kora este jelölte ki együttesét, amely kedden 18 órakor lép pályára. A névsor: Végh - Csizmadia, Balogh, Juhász, Vanczák - Tóth B., Vass, Huszti - Sándor Gy. (Kanta) - Gera, Hrepka.

„Az időjárást leszámítva minden rendben van és terveink szerint alakul - mondta az edzés után Várhidi Péter szövetségi kapitány az mlsz.hu-nak, majd hozzátette: - Mindössze egy kérdőjel maradt: azt, hogy Sándor Györgyöt vagy Kanta Józsefet küldjem-e pályára kezdőként kedden, a mérkőzés előtt döntöm majd el.

Csizmadia Csaba nemrég szerződött a Fehérvár FC-től az osztrák bajnokság második helyén álló Mattersburghoz, s decemberben kapta meg a magyar állampolgárságot. Vagyis elmondható, korábban ennek hiánya miatt sem szerepelhetett volna a nemzeti tizenegyben.

A magyar keret hétfő délután Limasszolba tervezte edzését, de a viharos szél miatt végül Nicosiában került sor a foglalkozásra. A helyszín változott, az időjárás azonban szinte megegyezett, de ez sem akadályozta meg a gyakorlást. A feladatok elvégzése közben szerencsére enyhült az idő.

Hétfő délutánra valamennyi játékos megérkezett Ciprusra, s a keret valamennyi tagja egészséges. Várhidi Péter szövetségi kapitány délután Nicosiában tartott edzést, majd kijelölte a kedd délutáni, Ciprus elleni kezdőcsapatot.

A delegáció létszáma hétfőn 18 óra után vált teljessé, amikor utolsóként megérkezett Filkor Attila, az Internazionale futballistája is.
A keddi találkozón egyébként hazai bírói hármas működik közre: Panaiotisz Geraszimu lesz a játékvezető.

Döntetlen esetén – a szokásostól eltérően - nem lesz hosszabbítás, hanem azonnal tizenegyesekkel dől el a döntőbe kerülés. A nemzetközi szövetség engedélyével 18 futballistát lehet nevezni, hat plusz egy cserére lesz lehetőség.
Kedden délelőtt 10 órakor még egy edzés, délután pedig a szokásos taktikai megbeszélés szerepel a magyar válogatott programjában. A másik ágon Lettország és Bulgária csap össze. Szerdán kerül sor a helyosztókra, a keddi párharcok győztesei az első, vesztesei a harmadik helyért lépnek pályára.

Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Milák az úszó Eb-n, Halász az atlétikai Eb-n döntőzik

Minden más foci
6 órája

Ezüst az úszó Eb nyitányán; Bódog Tamás: Hol a piros?

E-újság
6 órája

Örök Öcsi bácsi – Deák Zsigmond publicisztikája

Ökölvívás
6 órája

Már van a bírónak videója! – Bobory Balázs jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

Urbán Zita egyéni csúccsal Eb-döntős

Atlétika
6 órája

Századokon múlott két továbbjutás is, Urbán Zita érett futással döntős

Atlétika
7 órája

Odahaza ikszelt a Sepsi az FCSB-vel

Minden más foci
7 órája

Nem jutottak döntőbe női kalapácsvetőink az atlétikai Eb-n

Atlétika
7 órája