Ciprusi torna: Várhidi mindenki előtt kalapot emelt

2007.02.07. 18:53
Címkék
Nemcsak a mai, győztes mérkőzés résztvevőit, hanem valamennyi játékosát megdicsérte Várhidi Péter szövetségi kapitány (képünkön) a Lettország–Magyarország (0-2) találkozó után.

CIKKÜNK A MÉRKŐZÉSRŐL

A ciprusi labdarúgótornán végül harmadik helyen végző nemzeti együttes szakvezetője a szövetség hivatalos internetes oldalán (mlsz.hu) felhívta a figyelmet arra, hogy a lettek elleni meccset, még ha sikeres volt is, a helyén kell kezelni.

„Gratulálok mindenkinek, nemcsak azoknak, akik most jelesre vizsgáztak küzdeni tudásból és győztek, hanem azoknak is, akik tegnap játszottak, s most kimaradtak a csapatból” - fogalmazott Várhidi.

„Mindenkit dicséret illet, mert megtette a magáét, annyit tett hozzá a csapat játékához, amennyit az adott helyzetben tudott.”

„A Lettország elleni győzelem mindenképpen elismerésre méltó eredmény, de semmiképpen sem szabad túlértékelnünk, mert tisztában kell lennünk azzal, hogy vannak még hibák, amelyeket feltétlenül javítanunk kell.”
Legfrissebb hírek

A bunkerből a Fáy utcába – interjú Koszta Márkkal

Labdarúgó NB I
21 perce

Vass Sándor: 80!

Kézilabda
36 perce

Keddi sportműsor: Milák az úszó Eb-n, Halász az atlétikai Eb-n döntőzik

Minden más foci
7 órája

Ezüst az úszó Eb nyitányán; Bódog Tamás: Hol a piros?

E-újság
7 órája

Örök Öcsi bácsi – Deák Zsigmond publicisztikája

Ökölvívás
7 órája

Már van a bírónak videója! – Bobory Balázs jegyzete

Labdarúgó NB I
7 órája

Urbán Zita egyéni csúccsal Eb-döntős

Atlétika
8 órája

Századokon múlott két továbbjutás is, Urbán Zita érett futással döntős

Atlétika
8 órája