MLSZ: április 12-én lesz az edzői és technikai központ alapkőletétele

2007.04.02. 16:47
Címkék
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) hétfői elnökségi ülésén úgy döntöttek, hogy jövő csütörtökön ünnepélyes keretek között tartják meg Telkiben az ott 2008-ra megvalósuló edzői és technikai központ alapkőletételét.
A helyi önkormányzat által az MLSZ-nek ingyen átadott területen egy 68 szobás, közgyűlések megrendezésére is alkalmas konferenciateremmel rendelkező szálló, valamint négy füves futballpálya épül fel. Utóbbiak közül az egyik 2-3 ezres lelátóval és villanyvilágítással is el lesz látva, valamint egy kézilabdacsarnok is szerepel a tervekben.

A 2,5 milliárd forintos beruházás egy részét az európai (UEFA) és a nemzetközi szövetség (FIFA) állja, míg a másik részét az MLSZ teremti elő különböző forrásokból. A jövőben a technikai központ ad majd otthont valamennyi labdarúgó-válogatott felkészülésének, azaz felnőttnek és korosztályosnak egyaránt.

Az április 12-i ünnepségre Michel Platini UEFA-elnököt is meghívták, a francia sportvezető azonban nem tudta elfogadni az invitálást, ugyanakkor arról biztosította az MLSZ-t, hogy az eseményen így is magas rangú vezető fogja képviselni a kontinentális szervezetet.

Az MLSZ vezető grémiuma mostani ülésén előkészítette a jövő pénteki éves rendes közgyűlést is, illetve megtárgyalta a 2006-os évre vonatkozó gazdasági mérleget, amely hosszú idő után először nyereséget mutatott. (MTI)
Legfrissebb hírek

„Rám ne számítsatok!” – Álvarez megsértődött Simeonére és a vezérigazgatóra

Spanyol labdarúgás
12 perce

Az igazi verseny a héten indul a női kosárválogatott vb-keretébe kerülésért

Kosárlabda
33 perce

Egyelőre nem tudja tartani az intenzitást a Liverpool Andoni Iraola alatt

Angol labdarúgás
41 perce

„Nézőként” a centenáriumi mérkőzésén Mark Schwarzer – az első 100-szorosok, 28. rész

Képes Sport
54 perce

Labdarúgás: két fiatalgól az NB I 3. fordulójában

Utánpótlássport
1 órája

Piros lapot ért volna Batik Bence ütése? – szavazzon!

Labdarúgó NB I
1 órája

„Sikerült megkoronázni a hetet” – Tamás Botond az öttusa Eb után

Egyéb egyéni
1 órája

Szalah után újabb világsztár tart Törökországba; 37 évesen is folytatja Alexis Sánchez – keddi transzferhíradó

Minden más foci
1 órája