EURO 2008: délben megérkezett Isztambulba a magyar válogatott

2007.09.11. 13:22
Címkék
Kedden délben megérkezett Isztambulba a magyar labdarúgó-válogatott, amely szerdán 19:30 órától a török együttessel találkozik Európa-bajnoki selejtezőn. Erről az mlsz.hu számolt be.
A szövetség honlapjának beszámolója szerint a küldöttsége repülőgépe félórás késéssel indult Budapestről, majd mintegy 150 perces út után ért földet az isztambuli légikikötőben.

A szerdai összecsapást hatalmas várakozás előzi meg, a vendégeket legalább kéttucat televíziós kamera fogadta.

„…Az érdeklődés középpontjában a régi török kedvenc, Tóth Balázs állt, szinte mindenki a Malatyasporban és a Kayseri Erciyessporban is megfordult középpályással akart interjút készíteni” – írta az mlsz.hu.

A játékosok keddi programjában az ebéd és a pihenőt követően edzés szerepel. A magyarok 19 órától a találkozó helyszínén, az Inönu Stadionban gyakorolnak.

Az Európa-bajnoki selejtezőt a skót Stuart Dougal vezeti, a két asszisztens Alan Cunningham és Stuart Macaulay, a tartalakék-játékvezető pedig Ian Brines lesz.
Legfrissebb hírek

Borbély Balázs: Okos, intelligens, érett futball kell Zabrzéban

Európa-liga
9 perce

Kajak-kenu: megvan a vb-csapat, harmincheten utaznak Poznanba

Kajak-kenu
11 perce

Kós Hubert Európa-bajnok 200 háton

Úszás
12 perce

Egygólos hátrányban a Loki a szünetben – Köbenhavn–Debrecen Kl-selejtező-visszavágó

Európa-konferencialiga
14 perce

„Batik Bence esetében a játékvezető hibázott” – közleményben reagált az MLSZ a DVSC–Szparin történtekre

Labdarúgó NB I
21 perce

Törökország nem lassít: Lukaku hivatalos a Fenerben, Vlahovics orvosira megy a Besiktashoz – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
43 perce

„Hatalmas ölelés ezekben a nehéz időkben, Leo” – Cristiano Ronaldo üzent a gyászoló Messinek

Minden más foci
46 perce

Zlatko Dalic lett az Egyesült Arab Emírségek labdarúgó-válogatottjának kapitánya – hivatalos

Minden más foci
1 órája