U19-es válogatott: Sisáék az Eb-n újabb lépést szeretnének tenni előre

2008.06.02. 00:52
Címkék
Amint arról már beszámoltunk, ma este elkészítették Prágában a Csehországban július 14-26 között rendezendő U19-es Európa-bajnokság sorsolását. A magyar válogatott a címvédő Spanyolország, és Németország mellett az újonc Bulgáriával került egy csoportba.
"Nagyon régóta szerettünk volna kikerülni az Eb-re, és most szerencsére itt vagyunk" - mondta Sisa Tibor, az U19-es válogatott szövetségi edzője a Magyar Labdarúgó Szövetség honlapján. "Itt természetesen már nincs könnyű ellenfél, ezért felesleges lenne arról elmélkedni, jó-e nekünk a csoportbeosztás. Folyamatosan fejlődve jutottunk el idáig, és az Eb-n újabb lépést szeretnénk tenni előre. Elsőszámú célunk az, hogy kijussunk a jövő őszi, egyiptomi világbajnokságra, ehhez a csoport első három helyének valamelyikén kell végeznünk. Ellenfeleink közül Bulgáriát és Németországot ismerjük, hiszen előbbivel ősszel, utóbbival pedig márciusban játszottunk. Erős gárdák, ahogyan nyilván Spanyolország is, a továbbjutáshoz itt már sok minden kell, természetesen szerencse is. Felkészülünk legjobb tudásunk szerint, aztán meglátjuk, mire leszünk képesek” – vélte Sisa Tibor.
Legfrissebb hírek

Lengyel huligánok ferencvárosi szurkolókra támadtak egy zabrzei pizzériában

Európa-liga
24 perce

Bátori Lilianna nem gondolta volna, hogy a 188 centiméter kevés lesz az Eb-döntőhöz

Atlétika
1 órája

A bíróság felmentett, a szövetség viszont eltiltott a válogatottságtól négy kanadai hokist

Jégkorong
1 órája

Gombafertőzés miatt elhalasztották a Celta–Osasuna spanyol bajnokit

Spanyol labdarúgás
1 órája

Veszélyben a Lech Poznan feröeri El-meccse

Európa-liga
1 órája

Doku hosszabbított a Cityvel, Frattesi a Lazióba kerül kölcsönben – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Isztambulban rendezik a januári Spanyol Szuperkupát – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2 órája

Asztalitenisz WTT: András Csaba kiesett a 32 között Malmőben

Egyéb egyéni
2 órája