A Vác ellen tart felmérőt az Eb-re készülő U19-es válogatott

2008.06.30. 07:42
Címkék
Vácon játszik gyakorló mérkőzést az U19-es válogatott: a júliusi, csehországi Európa-bajnokságra készülő csapat tagjai a hétfő délelőtti mérkőzéssel zárják le az elmúlt egy hét kemény munkáját.
Szerdától már a taktikát magyarázza Sisa (jobbra)
Fotó: Czagány Balázs (archív)
Szerdától már a taktikát magyarázza Sisa (jobbra)
Szerdától már a taktikát magyarázza Sisa (jobbra)
Fotó: Czagány Balázs (archív)
Szerdától már a taktikát magyarázza Sisa (jobbra)

Az U19-es együttes szakmai stábja eredetileg NB III-as klubot szeretett volna ellenfélnek, ám mivel a harmadosztályban még nem kezdték el a felkészülést, a fiatalok a másodosztályú Vác felnőtt-, valamint tartalékgárdájából összegyúrt vegyes ellen lépnek pályára.

A délelőtt 10 órakor kezdődő találkozón Sisa Tibor a taktikai elemek felelevenítését tartja a legfontosabbnak.

„Nem most kell frissnek lennünk – szögezte le a szövetségi edző. – A Vác elleni mérkőzésen a játékszituációk finomításán és a taktikai elemek gyakorlásán lesz a fő hangsúly. Ezzel a találkozóval zárjuk le a felkészülés ezen szakaszát, utána szerdáig pihenőt kapnak a játékosok.”

A csapat egyébként az elmúlt napokban a hőség elől menekülve reggel és késő délután gyakorolt a dunavarsányi edzőtáborban. A közelgő korosztályos Eb előtt Sisa igyekezett úgy összeállítani az edzéstervet, hogy a játékosok ne kapjanak hőgutát: a délelőtti fél tízes és a délutáni fél hatos kezdés pedig az étkezési ritmussal is remekül összeegyeztethető volt.

A szövetségi edző nem bánja, hogy az Európa-bajnokságra az átlagosnál hosszabb felkészüléssel vághatnak neki, hiszen így bőven lesz alkalom a csoportban szereplő bolgárok, spanyolok és németek elleni játék gyakorlására.

„Minden ellenfélről sikerült DVD-t szereznünk – mondta Sisa Tibor. – Elemeztem a játékukat, az Európa-bajnokságig pedig gyakoroljuk, melyik csapat ellen milyen taktikát kell alkalmaznunk. Volt már több elméleti foglalkozás, a srácoknak elkezdtem csöpögtetni az információkat.”

Az U19-es válogatott összeszokott társaság, Sisa és a játékosok már kívülről fújják a leckét. A szövetségi edző pontosan tudja azt is, hogy a tréningek mellett kikapcsolódásra is szükségük van a labdarúgóknak, éppen ezért pénteken Szigetszentmiklóson strandolt a csapat (természetesen a játékosok csak délután három óra után mehettek a napra...), ahol egy rövid ideig tartó vízi fejelőverseny is szerepelt a programban.

A keretbe még nem érkezett meg a családi okok miatt távol maradó Koman Vladimir, a Newcastle United által orvosi vizsgálatra rendelt Kádár Tamás, valamint a térdműtéten áteső MTK-s Szekeres Adrián is csak szerdától készül együtt a csapattal. A szakember helyzetét nehezíti, hogy Nagy Olivér a csütörtöki edzésen húzódást szenvedett.

Sisa Tibor együttese szerdától Tatán folytatja a felkészülést. Azon a helyszínen, amely az elitkör meccsei előtt egyszer már bevált...
Legfrissebb hírek

Versenylista futóínyenceknek Kozma Rolandtól: Daráló, Julian Alps és A Kör

Csupasport
5 perce

Kovács Mátyás csapattársa lehet Gruber Zsombor – sajtóhír

Labdarúgó NB I
16 perce

Meccsélménnyel felérő kaland Zabrze mélyén – videó

Európa-liga
34 perce

Nem áll meg a forgóajtó: jönnek-mennek az F1-es csapatfőnökök

F1
51 perce

„Tartom magam ahhoz, amit mondtam, és amiért kiállítottak” – négy mérkőzésre tiltották el Bódog Tamást

Labdarúgó NB I
53 perce

Lengyel huligánok ferencvárosi szurkolókra támadtak egy zabrzei pizzériában

Európa-liga
1 órája

Vízilabda: győzelem a törökök ellen az U20-as férfi Eb-n

Utánpótlássport
2 órája

Bátori Lilianna nem gondolta volna, hogy a 188 centiméter kevés lesz az Eb-döntőhöz

Atlétika
2 órája