Erwin Koemannak a svédek ellen is megfelelne a döntetlen

2008.09.08. 20:03
Címkék
Szombaton, az első világbajnoki selejtezőjén gól nélküli döntetlent játszott a magyar válogatott Dánia legjobbjai ellen, Szerdán pedig már Svédországban lép pályára Zlatan Ibrahimovic és társai – többek között Henrik Larsson ellen. A mérkőzés előtt utolsó hazai sajtótájékoztatóját tartotta a magyar csapat.
Koeman (középen) jobban szót ért a fiúkkal a sajtó nélkül
Fotó: Farkas József (archív)
Koeman (középen) jobban szót ért a fiúkkal a sajtó nélkül
Koeman (középen) jobban szót ért a fiúkkal a sajtó nélkül
Fotó: Farkas József (archív)
Koeman (középen) jobban szót ért a fiúkkal a sajtó nélkül

A szombati meccs óta, az eltelt bő 48 órában kétféle vélemény látott napvilágot: egyrészt, akadtak akik szerint a magyar csapat elszórt két pontot, mások szerint nyert egyet a dánok ellen. Erwin Koeman szövetségi kapitány mindkét véleményt osztja.

„Nem értem, miért mondják, hogy nem jó eredmény a dánok elleni 0–0, ugyanakkor igaz, a csapat valóban elszalasztott egy nagy lehetőséget, nyerhettünk volna. Ez a különbség a középszerű és a klasszis csapatok között. A nagyok megnyernek egy ilyen meccset, nekünk most ez nem sikerült” – fogalmazott a holland szakember.

Valami igaza azért lehet, hiszen a szombati vb-selejtezők akadt olyan klasszis csapat, amely igencsak megszenvedett a győzelemért – lásd a győztes gólt a 92. percben szerző Olaszország Cipruson. Ugyanakkor a nap egyik meglepetését épp következő ellenfelünk, Svédország szenvedte el, gólnélküli döntetlent játszott Albániában.

„Az albánok ellen 3-5-2-es rendszert alkalmaztak a svédek és ez nem működött nekik. Az alapján fogom összeállítani a csapatot a svédek ellen, hogy visszatérnek-e a régi 4–4–2-es felálláshoz, vagy sem. A védelmük jó, a középpályás soruk közepes, a támadók pedig az európai elithez tartoznak – mondta a svédekről a kapitány.

„Adott esetben egy döntetlennel is elégedett lennék, feltéve, ha nem úgy alakul a játék, mint a dánok ellen. A svédeknek hetven százalék az esélyük a győzelemre – közölte a mérkőzés általa várt lehetséges kimeneteléről a szakember.

A sajtótájékoztató előtt egyébként Erwin Koeman zárt kapus edzést tartott csapatának a REAC pályáján, ami nem mindenkinek tetszett – a csak a magyar válogatott miatt hazánkba érkező svéd tévétársaságnak például egészen biztosan nem.

„Így felszabadultabban tudnak készülni a játékosok és többet tudok velük beszélgetni” – indokolta Koeman a sajtó és a nézők kizárásának szükségességét.
Legfrissebb hírek

„Mindent megtettünk, nincs keretmélységünk” – Efraín Juárez az ETO kiesése után

Európa-konferencialiga
1 órája

Pénteki sportműsor: Honvéd–Vasas az NB I-ben; folytatódik az atlétikai és a vizes Eb

Minden más foci
1 órája

A kocka el van vetve, José! – Farkas Norbert publicisztikája

Spanyol labdarúgás
1 órája

Mosolyogj, Kristóf! – Kovács Erika jegyzete

Úszás
1 órája

Milák-csodák az úszó Eb-n; megint csak a Fradi…

E-újság
2 órája

Két magyar jutott döntőbe a torna Eb-n

Egyéb egyéni
2 órája

Kl-selejtező: Várkonyi Bence és Molnár Ádin csapata is ott van a rájátszásban, iksz Dunaszerdahelyen

Európa-konferencialiga
3 órája

Redzicék nagyot fordítottak, továbbjutott a Salzburg az Európa-ligában

Európa-liga
3 órája