Strandfutball: Horváth Ferenc és Vincze Ottó is a válogatott keretben

2008.11.26. 00:29
Címkék
Szombaton rendezik Pozsonyban az első alkalommal kiírt strandlabdarúgó Danubia-kupát, amelyre a házigazda szlovák mellett a magyar, a svájci és az osztrák válogatott kapott meghívást.
Nemzeti csapatunk szövetségi kapitánya, Kovács Kálmán megnevezte azt a tizenkét játékost, aki részt vesz a viadalon. A szakember alapvetően a Gyöngyösi Futsal és Beach Soccer Klub futballistáira számít, de két rutinosabb labdarúgó, Horváth Ferenc és Vincze Ottó is a gárdával tart.„Minden szempontból az volt most a legegyszerűbb, hogy főleg a gyöngyösieket hívjam meg a keretbe. Ami a tornát illeti: elődöntőbeli ellenfelünk, Svájc előrébb tart nálunk, esélyesnek számít, de természetesen nem feltartott kézzel lépünk homokra a mérkőzésen. Utána a szlovákok vagy az osztrákok ellen mindenképpen győzelmet várok” – mondta Kovács Kálmán.A mieink szombaton reggel negyed hétkor találkoznak az FTC-pályánál, a svájciakkal pedig 11 órától csapnak össze. Ha győznek, 16 órától a döntőben, vereség esetén 15 órától a bronzmérkőzésen folytatják és egyben zárják le pozsonyi szereplésüket.
A magyar válogatott utazó kerete: Szűcs L., Kovács K. – kapusok; Besenyei F., Fekete V., Forgács D., Ivitz Z., Horváth F., Biczi G., Weisz T., Tóth T., Vincze O., Hajlinger B. – mezőnyjátékosok.
A magyar válogatott utazó kerete: Szűcs L., Kovács K. – kapusok; Besenyei F., Fekete V., Forgács D., Ivitz Z., Horváth F., Biczi G., Weisz T., Tóth T., Vincze O., Hajlinger B. – mezőnyjátékosok.
Legfrissebb hírek

A Fradi 15 év után áll kieső helyen, de ha Zalaegerszegen győz, előz

Labdarúgó NB I
1 órája

Van Gerwen, Price és a többiek: ismét Budapestre jönnek a darts legjobbjai

Egyéb egyéni
1 órája

Őrizetbe vettek két lengyel szurkolót, akik az FTC drukkereire támadtak

Európa-liga
1 órája

Ekkor játszik a Trabzonsporral a Ferencváros az Európa-liga főtáblájáért

Európa-liga
2 órája

Az Újpest közös megegyezéssel szerződést bontott védőjével – hivatalos

Labdarúgó NB I
2 órája

Meghúzzák a nadrágszíjat a másodosztályban

Labdarúgó NB II
2 órája

Naby Keita az NS-nek: Mohamed Szalah nagyszerű ember, a legjobbakat kívánom neki, de nem most

Európa-liga
2 órája

Atlétika: hihetetlen izgalmak után, országos csúccsal Eb-döntős a 4x400-as magyar váltó! – videó

Atlétika
3 órája