Hiányzók, eltűntek, legjobbak és megtörtek – szavazás!

Vágólapra másolva!
2008.12.04. 16:46
Címkék
Régen várta utoljára a magyar labdarúgó-válogatott olyan kiváló helyről a következő évet az aktuális világverseny selejtező-sorozatában, mint a 2010-es vb-selejtező csoportjában elfoglalt második hely. Sokan, sok helyen, sokféleképpen elmondták már a véleményüket a válogatottról, és most Olvasóink is megtehették ugyanezt öt különböző kérdéskörben. A szavazás eredményének részletes elemzését a Nemzeti Sport keddi számában olvashatják.

A magyar válogatott jó két hete – egészen pontosan november 19-én – játszotta a 2008-as esztendő utolsó mérkőzését: Észak-Írország válogatottját győzte le nemzeti csapatunk 2–0-ra Torghelle és Gera góljaival.

A következő találkozóra február közepéig kell várni, akkor majd Izrael legjobbjai ellen lép pályára Erwin Koeman csapata – felkészülési mérkőzésen.

Addig a mérkőzésig még bőven van idő, ám az már most tudható, hogy a holland kapitány akkor szeretné majd megtalálni az eltiltott Juhász Roland és Bodnár László helyettesét a védelemben.

Erről már szavazhattak olvasóink, akkor Fehér Csabát fedezték fel és ajánlották a németalföldi szakember figyelmébe, miközben az albánok elleni védőnégyest a Szélesi Zoltán, Vaskó Tamás, Vanczák Vilmos, Halmosi Péter összeállításban képzelték el.

Most önökhöz fordultunk: öt különböző kérdésre válaszolhattak a válogatott és Erwin Koeman 2008-as esztendeje kapcsán. Az eredményt hamarosan értékeljük, és bővebben foglalkozunk vele a Nemzeti Sport keddi számában!

Szavazás

Ön szerint ki volt a magyar válogatott legjobbja 2008-ban?

Szavazatok száma: 5208

Gera Zoltán
4 % (223)
Hajnal Tamás
15 % (790)
Huszti Szabolcs
25 % (1296)
Juhász Roland
42 % (2203)
Torghelle Sándor
13 % (696)

Szavazás

Melyik külföldön futballozó magyar légióst tartja az év játékosának?

Szavazatok száma: 5182

Dzsudzsák Balázst
4 % (213)
Gera Zoltánt
3 % (132)
Hajnal Tamást
64 % (3320)
Huszti Szabolcsot
14 % (750)
Juhász Rolandot
15 % (767)
Legfrissebb hírek

Guéhi a Liverpool helyett a Man. Cityé lesz; sikeredzőjét is elveszíti a Palace

Angol labdarúgás
6 perce

Felkészülés: a Mezőkövesdet is legyőzte az Újpest; nagy pofont kapott a Szpari

Labdarúgó NB I
38 perce

Kerkez: Nem könnyű a mélyen védekező csapatok ellen játszani

Angol labdarúgás
1 órája

Szűcs Róbert lett a férfi tornászok szövetségi kapitánya

Egyéb egyéni
1 órája

Gazsó Alida Dóra: Minimális elvárás magammal szemben, hogy a vb-n két olimpiai számban induljak

Kajak-kenu
1 órája

Chema Rodríguez egykori matektanára irányítja a férfi kézi Eb-n ránk váró lengyel válogatottat

Kézilabda
1 órája

Utolsó útjára kísérték Róth Kálmán kézilabdaedzőt

Kézilabda
1 órája

NS-infó: a DAC konkrét ajánlatokat kapott Redzic Damirért

Légiósok
2 órája
Ezek is érdekelhetik