MLSZ: első évében felülmúlta a várakozásokat a telki edzőközpont

MTI MTIMTI MTI
2010.04.30. 17:14
Címkék
Czuppon Péter ügyvezető igazgató szerint a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) egy éve átadott telki edzőközpontja minden tekintetben felülmúlta a várakozásokat.

„Akár a kihasználtságot, akár az ismertséget, a népszerűséget, illetve az ezzel együtt járó rentabilitást tekintjük, jobb volt az első év, mint azt vártuk" – fogalmazott a vasárnap egyéves komplexum vezetője az MTI-hez pénteken eljuttatott beszámolóban.

A létesítmény 64 szobás, négycsillagos szállodájával és négy pályájával elsősorban a különböző labdarúgó-válogatottak számára épült, de edzőtáborozott ott három élvonalbeli és egy másodosztályú gárda, illetve a férfi és a női kézilabda-válogatott, továbbá sor került íjász-, illetve táncbajnokságra is.

Az évértékelés szerint összesen 45 alkalommal lehetett volna kitenni a komplexum kapujára a "megtelt" táblát, 22 országból érkeztek vendégek, köztük összesen 21 ország különböző labdarúgó-válogatottjának játékosai. Emellett 37 céges rendezvénynek is otthont adott az edzőközpont.

Legfrissebb hírek

Videó: a passz, a levétel, a lövés – senkit sem lep meg, de Messi megint betalált

Foci vb 2026
3 perce

Folytatódik a mérkőzés

Foci vb 2026
9 perce

Nem vicc: Kylian Mbappét nézték az egyiptomiak a tizenegyespárbaj előtt – videó

Foci vb 2026
23 perce

Messi góljával vezet a címvédő a szünetben

Foci vb 2026
28 perce

Messi góljával megszerezte a vezetést Argentína

Foci vb 2026
46 perce

Szalah elárulta: az utolsó percben döntött a Panenka mellett

Foci vb 2026
55 perce

Az ausztrál játékvezető dirigálja a mexikói–angol nyolcaddöntőt

Foci vb 2026
59 perce

Elkezdődött az Argentína–Zöld-foki-szigetek mérkőzés

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik