Női labdarúgás, U19-es Eb-selejtező: a franciáktól is kikaptunk

www.mlsz.hu www.mlsz.huwww.mlsz.hu www.mlsz.hu
Vágólapra másolva!
2010.04.01. 18:43
Címkék
Női U19-es labdarúgó-válogatottunk harmadik, s egyben utolsó mérkőzését csütörtökön Tatabányán a tavalyi Európa-bajnoki bronzérmes Franciaország ellen játszotta a hazai rendezésű Eb-selejtező elitkörben. Ellenfelünk 3–0-s félidő után 4–0-ra győzött, s mivel a nap másik meccsén Ausztria és Svájc 1–1-es döntetlent játszott Telkiben, a csoportelsőséget Franciaország szerezte meg – olvasható az MLSZ honlapján.

Turtóczki Sándor szövetségi edző Németh Júlia – Jahn Klaudia (Terdik Ivett a szünetben), Vesszős Mercédesz, Tóth II Alexandra, Pinczi Anita – Papp Dóra (Beke Adrienn a 80. percben), Tell Zsófia, Szabó Zsuzsanna, Marsai Nikolett – Vágó Fanny (Kopácsi Barbara a 67. percben), Víg Viktória összeállításban játszatta csapatunkat.

A franciák végig mezőnyfölényben futballoztak, s Barbance már a második percben megszerezte a vezetést. Válogatottunk igyekezett szervezetten védekezni, de Barbance a 29. percben megduplázta ellenfelünk előnyét, s mivel a 42. percben Crammer is a kapuba talált, a gallok háromgólos előnnyel vonulhattak a szünetre. A második játékrészben a mieink már sokkal kevesebb teret hagytak a franciáknak, s úgy tűnt, az eredmény már nem változik, de a 89. percben Thomas megszerezte a meccs negyedik, s egyben utolsó találatát.

„Ez volt a legnehezebb meccsünk a tornán, és érdekes módon éppen most játszottunk tudásunknak a leginkább megfelelően – mondta az MLSZ honlapjának a meccset követően Turtóczki Sándor. – Sajnos négygólos vereséget szenvedtünk, de jobb csapattól kaptunk ki, fegyelmezetten futballoztunk, ezért a játékosok emelt fővel hagyhatták el a pályát."

NŐI LABDARÚGÁS 
U19-ES EB-SELEJTEZŐ, ELITKÖR
Magyarország–Franciaország 0–4
Ausztria–Svájc 1–1
 
A csoport végeredménye: 1. Franciaország 7 pont, 2. Ausztria 5 pont, 3. Svájc 4 pont, 4. Magyarország 0 pont
Legfrissebb hírek

Két év alatt a semmiből a Super Bowlba – öt-öt kulcsfigura Seattle-ből és a New Englandtől

Amerikai sportok
1 perce

A horvátok és a spanyok játszanak az ötödik helyért

Vízilabda
5 perce

Mintha kettészakadna a szíve; Dubaiból követi volt csapatai összecsapását Andrés Iniesta

Spanyol labdarúgás
12 perce

Lindsey Vonn bal térdében elszakadt az elülső keresztszalag, de így is indulni akar az olimpián

Téli sportok
39 perce

Milánó 2026: minden eddiginél magasabb a nők aránya a téli játékokon

Téli sportok
42 perce

Sport témájú alkotások is szerepelnek a 45. Magyar Filmszemlén

Egyéb egyéni
46 perce

Nem bünteti meg 400 ezer euróra Vargáékat az AEK tuajdonosa

Minden más foci
51 perce

Az MBH Bank csapata is indul a Strade Bianchén március elején

Kerékpár
1 órája
Ezek is érdekelhetik