Válogatott: A karszalag nagy elismerés számomra - Dzsudzsák

2010.11.17. 20:49
A magyar labdarúgó-válogatott idei utolsó fellépésén Székesfehérváron 2–0-ra legyőzte Litvániát. A mieink második gólját a nemzeti együttes csapatkapitányi karszalagját pár másodperccel korábban először magára húzó Dzsudzsák Balázs szerezte.

„Nagyszerű volt mind betalálni, mind magamra húzni a kapitányi karszalagot – mondta a csapatkapitányi szerepet a lecserélt Juhász Rolandtól átvevő Dzsudzsák a Sport TV riporterének. – Bevallom, dolgoznak bennem az érzelmek, hiszen mégiscsak huszonhárom évesen lettem csapatkapitány, és ez mindenféleképpen nagy elismerés.”

„Az első félidőben idegesek voltunk, mert nem mentek be a helyzetek, Ádám előtt is adódtak lehetőségek, de ma nem mindig volt szerencsénk. A lényeg azonban, hogy jól játszottunk, és sok helyzetet dolgoztunk ki. Reméljük, hogy márciusra, a hollandok elleni mérkőzésekre még jobbak leszünk.”

„Az első félidőben idegesek voltunk, mert nem mentek be a helyzetek, Ádám előtt is adódtak lehetőségek, de ma nem mindig volt szerencsénk. A lényeg azonban, hogy jól játszottunk, és sok helyzetet dolgoztunk ki. Reméljük, hogy márciusra, a hollandok elleni mérkőzésekre még jobbak leszünk.”

Legfrissebb hírek

A Premier League kommentátora bízik egy brazil–angol negyeddöntőben, és Argentína címvédését sem zárja ki

Foci vb 2026
Tegnap, 17:21

Ribéry talpra állítja a megrogyott franciákat – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.06.27. 12:06

Hosszabbított Dzsudzsák Balázzsal a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.24. 13:29

Időutazás a szocializmus lábától Isten kezéig – vb-videók

Minden más foci
2026.06.22. 18:04

Nagyváradról igazolt a Csíkszereda, Diósgyőrből a Sepsi

Minden más foci
2026.06.22. 18:01

Szerződést hosszabbított osztrák védőjével a Debrecen

Labdarúgó NB I
2026.06.22. 10:32

A hosszabbítások után körvonalazódik a Nyíregyháza kerete

Labdarúgó NB I
2026.06.22. 09:55

Búcsú Budafoktól: a sok csatát megélt kapitány, Kovács Dávid úgy döntött, befejezi a profi futballt

Labdarúgó NB II
2026.06.22. 09:21
Ezek is érdekelhetik