MLSZ: együttműködési megállapodást kötöttek a spanyol szövetséggel

2011.01.24. 16:55
A Magyar (MLSZ) és a Spanyol Labdarúgó-szövetség együttműködési megállapodást írt alá hétfőn, ennek értelmében a magyar szakemberek megismerhetik majd a működési folyamatokat a világbajnok csapat hazájában.

Az erről szóló szerződést Csányi Sándor, az MLSZ elnöke, valamint Ángel María Villar, a spanyol szervezet vezetője látta el kézjegyével Budapesten.

„Másodszor sikerült találkoznunk az elmúlt fél évben. Páratlannak, és példaértékűnek tekintem Villar úr elnökségét, remélem, egyszer a magyar elnökség munkája is ilyen eredményekkel párosul, mint amilyeneket a spanyol elért – nyilatkozta Csányi Sándor. – Amennyiben eredményesek akarunk lenni, akkor azokról kell példát venni, akik a közelmúltban komoly sikereket értek el. Fontos szerződés ez a nemzetközi futballdiplomáciában is. Bízom benne, hogy a megállapodás közelebb visz minket oda, ahol voltunk."

Csányi hozzátette: a szerződés talán abban is segíthet, hogy a két ország válogatottja a közeljövőben egy barátságos mérkőzésen is összemérje tudását, igaz, ebben a kérdésben konkrétumokról még nem esett szó.

A megállapodás több területre is kiterjed: a felek segítséget nyújtanak majd egymásnak az edző-, utánpótlás- és játékvezető képzésben, valamint az MLSZ szakembereket küld ki Spanyolországba, akik tanulmányozhatják az ottani munkát.

„Ez a megállapodás még csak a bevezetés, és remélem, tovább terjedhet majd – mondta Villar, aki egyedálló módon immár 22 éve áll a spanyol szövetség élén, emellett pedig a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) alelnöke, valamint az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) játékvezetői bizottságának elnöke is. – Az ötvenes években a magyaroknak csodálatos futballja volt, és sokat tanultunk tőlük. Most ránk figyel a világ, ugyanis válogatottunk az elmúlt években világbajnokságot és Európa-bajnokságot is nyert."

Az eseményen Villar sokat mesélt játékos múltjáról is, megemlítette például, hogy annak idején a spanyol válogatottban Kubala László irányítása alatt is játszott.

Legfrissebb hírek

„Batik Bence esetében a játékvezető hibázott” – közleményben reagált az MLSZ a DVSC–Szparin történtekre

Labdarúgó NB I
14 órája

Labdarúgás: két fiatalgól az NB I 3. fordulójában

Utánpótlássport
2026.08.11. 09:55

Meleg napok – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.08.04. 23:25

Az MLSZ nyilvánosságra hozta az NB I 4. fordulójának programját

Labdarúgó NB I
2026.08.04. 15:43

MLSZ: az európai kupamérkőzések kezdési időpontjáról az UEFA dönt

Minden más foci
2026.08.04. 15:01

NB I, NB II: így szól közbe az időjárás – az MLSZ megváltoztatta a hétvégi programot

Labdarúgó NB I
2026.08.03. 15:43

19 ezer ellenőrzés, 80 százalékkal esett vissza a súlyos hibák száma – jön az 1000. VAR-mérkőzés az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.08.02. 13:29

Locsolási tilalom lép életbe a stadionokban

Labdarúgó NB I
2026.08.01. 13:15