U21-es válogatott: Simon Ádám megsérült, Turcsik bekerült a keretbe

2011.01.24. 14:30
A Róth Antal szövetségi edző vezette U21-es válogatott a hét első két napján folytatja felkészülését az idén ősszel kezdődő Európa-bajnoki selejtezőkre. Az előzetesen kihirdetett keretből nem mindenki tud részt venni a telki edzőtáborozáson, ezért a szakmai stáb néhány helyen változtatott az együttesben – adta hírül az mlsz.hu.

Róth Antal az eredetileg meghirdetett 22 fős keretbe utólag meghívta a zalaegerszegi Turcsik Tamást is, a létszám azonban végül mégsem gyarapodott, mert Simon Ádám a vasárnapi teremtornán megsérült, ezért nem tudta vállalni a részvételt az összetartáson. Dibusz Dénes, a pécsiek kapusa betegség miatt nem csatlakozott az együtteshez, helyére Kunsági Roland érkezett a Budapest Honvédból.

A keret két hétfői edzés után kedden délután a Lombard Pápa elleni felkészülési mérkőzéssel zárja az edzőtábort.

AZ U21-ES VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Kunsági Roland (Budapest Honvéd), Gőcze Gergő (Kozármisleny)
Védők: Kocsis Adrián (Zalaegerszegi TE FC), Szokol Zsolt (Újpest FC), Ludányi Bence (Debreceni VSC-TEVA), Fiola Attila (Paksi FC), Takács Péter (Lombard Pápa Termál FC), Bieder Gábor (Győri ETO FC), Sváb Dániel (Ferencvárosi TC), Litauszki Róbert (Újpest FC)
Középpályások: Bódi Ádám (Debreceni VSC-TEVA), Balázs Benjámin (Kaposvári Rákóczi), Peszmeg Viktor (Ferencvárosi TC), Kiss Máté (Győri ETO FC), Egerszegi Tamás (Újpest FC), Turcsik Tamás (ZTE FC), Heffler Norbert (Lombard Pápa Termál FC), Ladányi Tibor (MTK Budapest)
Támadók: Tischler Patrik (MTK Budapest), Balajti Ádám (Debreceni VSC-TEVA), Lázár Bence (Újpest FC), Gosztonyi András (Videoton FC)

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: Eb-selejtező előtt az U19-es válogatott

Utánpótlássport
30 perce

Labdarúgás: nem túl vidám U15-ös fesztivál

Utánpótlássport
5 órája

Labdarúgás: csaknem 1200 fiatalperc az NB I 12. fordulójában

Utánpótlássport
2026.11.03. 09:00

Labdarúgás: elmarad az edzőtábor

Utánpótlássport
2026.10.31. 10:54

Labdarúgás: győzelemmel zárta a magyar csapat a bakui U15-ös vb-t

Utánpótlássport
2026.10.30. 12:39

Labdarúgás: két magyar győzelem a helyosztókon a bakui U15-ös vb-n

Utánpótlássport
2026.10.29. 19:56

Labdarúgás: a szlovákok ellen készül az U18-as válogatott

Utánpótlássport
2026.10.29. 11:12

U15-ös vb: vereség után nagyarányú győzelem

Utánpótlássport
2026.10.28. 19:04