Válogatott: Stieber Zoltán nagyot lépett előre a karrierjében - Egervári

Vágólapra másolva!
2011.08.22. 15:22
Egervári Sándor, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kihirdette a svédek és a moldovaiak elleni En-selejtezőre készülő keretét, és a szakember az mlsz.hu-n vezetett blogjában leírta, az újonc Stieber Zoltán nagyot lépett előre a karrierjében az utóbbi időben.

„Nem volt egyszerű dolgom a keret kialakításával, mert több jelöltem is sérüléssel bajlódik, és nem állhat a válogatott rendelkezésére. Ide tartozik Gera Zoltán, akinek a rehabilitációja a hírek szerint kiválóan halad, de még nincs abban az állapotban, hogy komoly tétmeccsen bevethető legyen, és ugyanez igaz Németh Krisztiánra is. Fontos hangsúlyozni, hogy két mérkőzésre készül a keret, ezért lehet az együttes tagja Vanczák Vilmos és Juhász Roland, akik a svédek ellen nem játszhatnak ugyan, de Moldovában már lehet rájuk számítani" – olvasható Egervári Sándor blogjában.

„Jelenleg Juhász mellett Varga József és Lipták Zoltán is kisebb sérüléssel bajlódik, de mindhármukkal beszélgettem a napokban, és ez alapján meggyőződésem, hogy a héten már pályára léphetnek klubcsapataikban. Ismét van újonca a keretnek, mégpedig Stieber Zoltán, aki nagyot lépett előre pályafutásában az utóbbi időben. Először a Bundesliga 2.-ből az első osztályba igazolt, majd azzal hajtott végre jelentős fegyvertényt, hogy sikerült beverekednie magát a Mainz kezdőcsapatába. Ő a támadó szekcióban tud segíteni a csapatnak, ahol Gerát, Szalait és Némethet is nélkülöznünk kell" – tette hozzá a kapitány, aki bízik benne, hogy a mieink bravúros teljesítménnyel életben tarthatják reményeiket az Eb-selejtezőben.

Legfrissebb hírek

Marco Rossi marad a kapitány; Miért figyelik elit klubok Tóth Alexet, a Fradi tehetségét?

E-újság
2025.11.25. 23:50

Nem kaphatunk ki az írektől; Isten éltesse a 90 éves legendákat, Kertész Alice-t és Pézsa Tibort

E-újság
2025.11.14. 23:53

82.7 – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
2025.11.14. 23:44

Vitális Milán: Azt kérte a kapitány, hogy stabilizáljam a középpályát

Magyar válogatott
2025.11.14. 10:04

Bolla és Styles is pályán az örmények ellen – kezdőcsapatok

Magyar válogatott
2025.11.13. 16:40

Marco Rossi: Nem gondoljuk, hogy mi valami különleges szupercsapat vagyunk

Magyar válogatott
2025.11.12. 16:33

820 kilométer/órás sebességgel repültek a mieink Örményországba

Magyar válogatott
2025.11.11. 17:45

Bernd Storck biztos benne, hogy pótselejtezős lesz a magyar válogatott

Magyar válogatott
2025.11.03. 21:22
Ezek is érdekelhetik