Magyar-román: „Az első román gól előtt les volt, a másodiknál Vargát lökték"

Vágólapra másolva!
2013.03.22. 22:57
A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Egervári Sándor a románok elleni döntetlen után elmondta, tudatosabban kellett volna védekezni a végén, ugyanakkor azt is hozzátette, játékosai szerint egyik román gólnál sem született jó játékvezetői ítélet.

„A két rúgott gól dicséretes, és ezzel meg is kellett volna nyernünk a meccset, ha tudatosabban védekezünk. A két gólt illetően a játékosok elmondták, az első gól lesről született, a másodiknál ellökték Varga Józsit" – mondta Egervári Sándor.Egervári Sándor.

„Nem a játékvezetőn múlt, a labdával szemben kellett volna védekezni, sokkal tudatosabban. Nehéz hangulatban telik ezek után az esténk, de holnaptól már az isztambuli meccsre kell összpontosítanunk" – tette hozzá. – A félidejéhez érkezett a csoport. Előre is tudni lehetett, a magyar, a török és a román csapat között nagy versenyfutás lesz. A mai eredmény kedvez a törököknek, de a magyar és a román válogatott még mindig előnyben van a törökkel szemben."

A kapitány azt is elmondta, nem tervez jelentős változtatást az isztambuli meccs előtt.

Legfrissebb hírek

Marco Rossi marad a kapitány; Miért figyelik elit klubok Tóth Alexet, a Fradi tehetségét?

E-újság
2025.11.25. 23:50

Nem kaphatunk ki az írektől; Isten éltesse a 90 éves legendákat, Kertész Alice-t és Pézsa Tibort

E-újság
2025.11.14. 23:53

82.7 – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
2025.11.14. 23:44

Vitális Milán: Azt kérte a kapitány, hogy stabilizáljam a középpályát

Magyar válogatott
2025.11.14. 10:04

Bolla és Styles is pályán az örmények ellen – kezdőcsapatok

Magyar válogatott
2025.11.13. 16:40

Marco Rossi: Nem gondoljuk, hogy mi valami különleges szupercsapat vagyunk

Magyar válogatott
2025.11.12. 16:33

820 kilométer/órás sebességgel repültek a mieink Örményországba

Magyar válogatott
2025.11.11. 17:45

Bernd Storck biztos benne, hogy pótselejtezős lesz a magyar válogatott

Magyar válogatott
2025.11.03. 21:22
Ezek is érdekelhetik