Válogatott: a mezőkövesdi Horváth Tamás is meghívót kap

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.01.04. 12:19
Újabb játékosról közölte a klubja, hogy meghívót kapott a magyar válogatottba Pintér Attila szövetségi kapitánytól: Horváth Tamás, a Mezőkövesd-Zsóry kapusa is ott lehet az új szakvezető első összetartásán.

„Horváth Tamás, a Mezőkövesd-Zsóry kapusa meghívót kapott a magyar válogatott január 6–7. között tartandó edzésére, Telkibe. Gratulálunk, Tomi!" – írta az NB I-es klub a Facebookon.

Bár az MLSZ még nem adott tájékoztatást a válogatott keretről, több játékosról is kiderült, hogy várja a szövetségi kapitány. A DVTK-ból Elek Ákos, Futács Márkó és Kádár Tamás, a Haladásból Guzmics Richárd, Radó András és Bosnjak Predrag, a Debrecenből Korhut Mihály, Lázár Pál, Szakály Péter és Verpecz István, a Puskás Akadémiából Lencse László, az Újpestből Simon Krisztián kap meghívót.

Mint arról már beszámoltunk, a nemzeti együttes kerete felkészülési edzőtáborozást tart Telkiben január 6-án és 7-én, majd Pintér Attila 13-án és 20-án is összehívja a rendelkezésre álló játékosokat.

Az év első hónapjának edzőtáborozásai kétnaposak lesznek, míg a folytatásban egy-egy hétfői napra korlátozódna a keret közös gyakorlása.

 

Legfrissebb hírek

Olaszországban is csatázhatunk a vb-részvételért – a pótselejtezőn át pokolian nehéz út vezethet Amerikába

Magyar válogatott
2025.09.11. 10:30

Ez van – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.10. 01:15

Marco Rossi: Nem lett volna szabad kockáztatni, elkerülhető gólt kaptunk

Magyar válogatott
2025.09.09. 23:55

Ki helyettesítheti Schäfer Andrást Írországban?

Magyar válogatott
2025.09.04. 06:35

Augusztus 11-től kaphatók a jegyek a Magyarország–Portugália vb-selejtezőre

Foci vb 2026
2025.07.30. 17:37

Esterházy Mátyás: Kizárólag külföldön meghatározó játékosokkal lehet eredményes válogatottat építeni

Minden más foci
2025.06.27. 19:49

Varga Barnabás: Nem túlzás, több góllal is győzhettünk volna

Magyar válogatott
2025.06.12. 07:15

Papp Bence: Tóth Alex karrierépítése példaértékű

Labdarúgó NB I
2025.06.11. 19:52
Ezek is érdekelhetik