U19: A kiválasztási rendszerünkben nem tűnhet el tehetség - Pisont

Vágólapra másolva!
2014.02.27. 13:13
Minden lehetőséget megkaptak az MLSZ-től, nincs hova mutogatni, a nyáron a hatba kerüléssel kell bizonyítania az U19-es futballválogatottnak a hazai rendezésű Eb-n, de az álmaik még merészebbek, mert a dobogóról szólnak – a csapatot Mészöly Gézával közösen irányító Pisont István edző azt is elmondta a Digi Sport Reggeli Start című műsorában, hogy a hazai utánpótlás kiválasztási rendszere remek, tehetség nem tűnhet el belőle.

„A mostani U19-es válogatottunk mögött négyéves ciklus áll. Felháborítanak az olyan nyilatkozatok és cikkek, amelyek a kiválasztást illetően azt állítják, hogy ebbe a keretbe 13 éves koruk óta nem lehetett bekerülni újaknak. Ez egy tévhit. Az sem úgy van ám, hogy ezen az Eb-döntőn csak azért leszünk ott, mert mi rendezzük: van ennek egy háttere, története. Ehhez annyit: mintha nem akarnák elismerni, hogy a 95–96-osokból álló korosztályos csapat 12 nemzetközi meccséből tízet megnyert és kétszer döntetlenre végzett. Ez volt az első mintageneráció a kiválasztásnál, támadó stílusú, létező filozófiájú futballt játszik. Vannak az olaszhoz hasonló 0–6-os pofonok egy rosszabbul menedzselt évjáratnál, de a részsikerekre senki sem figyel – amikor például 5–2-re verjük az olaszokat. Both József olyan rendszert hagyott a magyar futballra, ami mindent visz: ebben nem tűnhet el játékos” – mondta el a leváltási hullámban helyén maradó szövetségi edző, aki ideiglenes jelleggel az U17-es nemzeti csapatot is irányítja.

Hozzátette: „A magyar akadémiákat átvilágító belga cég megállapította, hogy a klubok sajnos egyéves ciklusokra terveznek, nincs hosszú távú koncepció, amitől borzasztó eredménykényszerben vannak az edzők és a türelmes nevelés másodlagos. Ez nagyon megnehezíti a helyzetünket.”

„Minden lehetőséget megkaptunk az MLSZ-től, egy korszak zárul most le a nyári Eb-n, míg a folytatás akkor lehetséges, ha az első hatba kerülve vb-re mehetnénk. Ez realitás, ám mi ennél merészebb álmokat szövögetünk, amely akár dobogót is jelenthet. Ezek a játékosok javarészt már NB I-ben játszanak, meghatározóak a klubjaikban. A kulcsembereink? A középpályások, a támadósor, mindenki az: Németh Márió, Kalmár Zsolt, Varga Szabolcs, Nagy Dominik vagy Tóth Martin a fiatalabbak közül. Nálunk alapelv bátran a fiatalabbakhoz nyúlni: a nyári U19-es Eb-re készülő, 1995-ös születésűekből álló válogatott keretben most nyolc olyan játékos van, aki alsóbb korosztályokból jön. Jó egyéniségek alkotják a csapatot, itt már nem lehet vakerálni, az Eb-n bizonyítani kell csapattá formálásban. Nagyon hálás vagyok a szövetségnek, hogy öt éve dolgozhatok a fiatalokkal, imádom, szívesen folytatnám is, de ez persze az eredmények függvénye is lesz” – jelezte Pisont István.

Legfrissebb hírek

Olaszországban is csatázhatunk a vb-részvételért – a pótselejtezőn át pokolian nehéz út vezethet Amerikába

Magyar válogatott
2025.09.11. 10:30

Ez van – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.10. 01:15

Marco Rossi: Nem lett volna szabad kockáztatni, elkerülhető gólt kaptunk

Magyar válogatott
2025.09.09. 23:55

U19-es válogatott: vereség a portugáloktól a Vilotic-kupa első meccsén

Utánpótlássport
2025.09.04. 19:29

Ki helyettesítheti Schäfer Andrást Írországban?

Magyar válogatott
2025.09.04. 06:35

Augusztus 11-től kaphatók a jegyek a Magyarország–Portugália vb-selejtezőre

Foci vb 2026
2025.07.30. 17:37

Esterházy Mátyás: Kizárólag külföldön meghatározó játékosokkal lehet eredményes válogatottat építeni

Minden más foci
2025.06.27. 19:49

Varga Barnabás: Nem túlzás, több góllal is győzhettünk volna

Magyar válogatott
2025.06.12. 07:15
Ezek is érdekelhetik