Válogatott: a dánok szerint gyenge csapattal ikszeltek - lapszemle

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.05.23. 09:23
null
Christian Eriksennel nehezen boldogultak a magyar védők (Fotó: Mirkó István)
Több dán internetes portál is a „gyenge” jelzővel illette a magyar labdarúgó-válogatott csütörtöki esti teljesítményét. A szaklapok egybehangzó véleménye szerint az északi együttes csak kifogásolható helyzetkihasználása miatt nem nyerte meg a Debrecenben rendezett felkészülési mérkőzést, amely 2–2-es döntetlenre végződött.

 

Az ominózus kritikát a b.dk fogalmazta meg a mieink teljesítményével kapcsolatban. A dán honlap úgy véli, övéik gyenge csapattal ikszeltek, de pozitívumként megemlíti, hogy a szünetben eszközölt négyes csere jó hatással volt a támadójátékukra.

A borsen.dk portál a helyzetkihasználást kifogásolja, tudósításából kiderül, hogy a dán válogatott a második félidőben futószalagon dolgozta ki az ígéretesebbnél ígéretesebb lehetőségeket, de amíg nem értékesíti a ziccereket, addig nem tudja megnyerni mérkőzéseit.

A legösszeszedettebb elemzést az Ekstra Bladet napilap és annak újságírója fogalmazta meg, aki szerint kiábrándító eredményt értek el, mert bár jól játszottak, a védelmi megingásaikat könyörtelenül kihasználták a mieink. A meccsről szóló tudósításból kiderül, a dánoknak legalább háromgólos győzelmet kellett volna aratniuk a helyzetek alapján, de ha a továbbiakban is ilyen attraktívan és szórakoztatóan játszanak, akkor egyenes út vezet nekik a 2016-os Európa-bajnokságra. Összefoglalója végén a lap reményét fejezi ki, hogy a szerdán rendezendő svédek elleni találkozón erősebb ellenféllel kerülnek szembe.

A magyar nemzeti tizenegy produkcióját a jyllands-posten.dk sem dicséri: álláspontja szerint a mieink két épkézláb támadásukból két gólt szereztek. Megmosolyogtató, hogy a honlap a magyar válogatott második góljának szerzőjét Roland Vargasnak nevezi.

A politiken.dk szintén a győzelmet hiányolja – főleg, hogy a szünet után a dánoknak négyszer annyi lehetőségük volt, mint az első félidőben.

Legfrissebb hírek

Olaszországban is csatázhatunk a vb-részvételért – a pótselejtezőn át pokolian nehéz út vezethet Amerikába

Magyar válogatott
2025.09.11. 10:30

A sokoldalú Joao Cancelót dicsőítik a portugálok a budapesti győzelem után – lapszemle

Magyar válogatott
2025.09.10. 07:13

Ez van – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.10. 01:15

Marco Rossi: Nem lett volna szabad kockáztatni, elkerülhető gólt kaptunk

Magyar válogatott
2025.09.09. 23:55

Már nem százszázalékosak Andorra ellen az észtek

Minden más foci
2025.09.09. 20:23

„A mérkőzés elején úgy érezhettük, hogy egy rossz vicc áldozatai vagyunk” – ír lapszemle

Magyar válogatott
2025.09.07. 11:26

Videó: méhraj miatt szakadt félbe a mérkőzés

Minden más foci
2025.09.05. 20:00

Ki helyettesítheti Schäfer Andrást Írországban?

Magyar válogatott
2025.09.04. 06:35
Ezek is érdekelhetik