Válogatott: „Biztos, hogy Dárdai nem kész a feladatra”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.09.19. 08:51
Dárdai Pál szövetségi kapitányi kinevezéséről elmondta véleményét a korábbi válogatott Sallói István is. A KTE klubigazgatója szerint Dárdai még nem kész erre a feladatra.

SZAVAZÁS

Egyetért Sallóival, Dárdai valóban nem kész a feladatra?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

„Biztos, hogy Dárdai Pál még nem kész erre a feladatra. Tapasztalatot kell szereznie, mert benne minden egyéb megvan, ami ehhez a munkához szükséges. Nagyon drukkolok neki, hogy sikeres szövetségi kapitány legyen” – fogalmazott a Digi Sport Reggeli start című műsorában Sallói István.

A korábbi válogatott azt is elmondta, hogy a Dárdaira váró három meccs közül a finnek elleni hazai és a feröeri összecsapást hozhatónak tartja, Bukarestben viszont már az egy pont is bravúrnak számítana. Ugyanakkor Sallói szerint, ha jól sikerül ez a három mérkőzés (ami hét vagy kilenc pontot jelent), lehet esély arra, hogy az új kapitány hosszabb távon is marad.

„Viszont, ha hosszabb távon marad szövetségi kapitány, akkor nem biztos, hogy befutja azt a nemzetközi karriert, ami neki Berlinből indulva sikerülhetne” – mondta Sallói.

 

Legfrissebb hírek

Olaszországban is csatázhatunk a vb-részvételért – a pótselejtezőn át pokolian nehéz út vezethet Amerikába

Magyar válogatott
2025.09.11. 10:30

Ez van – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.10. 01:15

Marco Rossi: Nem lett volna szabad kockáztatni, elkerülhető gólt kaptunk

Magyar válogatott
2025.09.09. 23:55

Ki helyettesítheti Schäfer Andrást Írországban?

Magyar válogatott
2025.09.04. 06:35

Fiait és Schäfer Andrást sem félti a kihívásoktól Dárdai Pál

Német labdarúgás
2025.08.23. 07:17

Már csak a Puskás hibátlan; Madaras Norbert: Csapataink kihozták magukból a maximumot

E-újság
2025.08.03. 23:55

Augusztus 11-től kaphatók a jegyek a Magyarország–Portugália vb-selejtezőre

Foci vb 2026
2025.07.30. 17:37

Második felvonás – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.07.08. 22:58
Ezek is érdekelhetik