Dárdai megtartotta első edzését a válogatott élén

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.10.06. 19:58
null
Dárdai megtartotta első edzését (Fotó: mlsz.hu)
Hétfőn délben találkoztak a románok és a feröeriek elleni idegenbeli Eb-selejtezőkre készülő magyar labdarúgó-válogatott tagjai. Dárdai Pál megbízott szövetségi kapitány első edzését tartotta a keretnek.

„A 24 fős keretből egy játékos még hiányzik, Kalmár Zsolt ma este bajnoki mérkőzést játszik az RB Leipzig színeiben, ezért csak holnap csatlakozik társaihoz. A többiek számára egy kapitányi eligazítással kezdődött az edzőtáborozás, Dárdai Pál ismertette játékosaival szakmai elképzeléseit, a következő napok programját, és érintőlegesen már a románok elleni taktikát is vázolta” – olvasható az mlsz.hu-n.


A délutáni pihenőt követően egyórás videózással egybekötött taktikai megbeszélés következett, amelyen már a szombati ellenfelet, a román válogatottat mutatta be a szakmai stáb. Dárdai Pál első edzése részben átmozgató jellegű volt, de egy-két taktikai elemet már gyakoroltak a játékosok.

A keretet alkotó futballisták közül többen kisebb-nagyobb sérüléssel érkeztek Telkibe, őket még ma este megvizsgálja az orvosi stáb, ezt követően dől el, hogy szükség lesz-e új labdarúgók behívására.

Kedden már két edzés szerepel a programban.

Tőzsér Dániel: Dárdainál nem lesznek összekuszált fejek

Legfrissebb hírek

Torghelle szerint Szoboszlai játéka döntő lehet, Németh bízik a csoportgyőzelemben

Magyar válogatott
14 órája

Bárány Donát: Nincs mese, nyernünk kell a meccseket!

Magyar válogatott
Tegnap, 8:29

Vida Máté: A pályafutásomat a sérülések törték ketté

Magyar válogatott
2026.08.19. 06:37

Dárdai Pál: Erősebbek lettünk!

Labdarúgó NB I
2026.07.24. 06:27

Ribéry talpra állítja a megrogyott franciákat – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.06.27. 12:06

Időutazás a szocializmus lábától Isten kezéig – vb-videók

Minden más foci
2026.06.22. 18:04

A világ ámult Maradonán, mi, magyarok nem annyira

Minden más foci
2026.06.18. 08:56

Cristiano Ronaldo követte Messit, Pelé zseniálisat húzott – vb-videók

Minden más foci
2026.06.17. 13:54