Válogatott: Guzmics bizakodó, legyőzné a „démonokat”

Vágólapra másolva!
2015.04.02. 18:11
Guzmics Richárd, a lengyel élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Wisla Kraków magyar védője örült, hogy a Görögország elleni Eb-selejtezőre újra meghívót kapott, és reméli, megszilárdíthatja helyét a válogatottnál.

A Wisla magyar légiósa legutóbb 2013. október 11-én játszott a válogatott mezében, amikor Hollandiában kiütéses vereséget (8–1) szenvedtünk. Guzmics – aki nem lépett pályára a görögök ellen – másfél év után kapott újra meghívót.Guzmics – aki nem lépett pályára a görögök ellen – másfél év után kapott újra meghívót.

„Boldog vagyok, remélem, ez nem csak egy egyszeri alkalom volt, alapember akarok lenni Dárdai Pál együttesében! Úgy gondolom, jók az esélyeim, hiszen Magyarországon nincs túl nagy választék belső védőkből” – mondta a Wisla játékosa a fakt.pl-nek, amely a „Guzmicsot a múlt démonjai üldözik” címet adta anyagának, utalva a légiós hibájára a Románia elleni vb-selejtezőn.

„Talán a mi feladatunk a legnehezebb, hiszen ha egy védő hibázik, annak azonnal látható eredménye van. Örülök, hogy Kádár Tamás jól teljesített Görögország ellen. Ki tudja, lehet, hogy egy nap együtt állítjuk majd meg a csatárokat a válogatottban, és nem csak a lengyel bajnokságban találkozunk” – tette hozzá Guzmics.

Legfrissebb hírek

Olaszországban is csatázhatunk a vb-részvételért – a pótselejtezőn át pokolian nehéz út vezethet Amerikába

Magyar válogatott
2025.09.11. 10:30

Ez van – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.10. 01:15

Marco Rossi: Nem lett volna szabad kockáztatni, elkerülhető gólt kaptunk

Magyar válogatott
2025.09.09. 23:55

Ki helyettesítheti Schäfer Andrást Írországban?

Magyar válogatott
2025.09.04. 06:35

A Wisla Kraków és az Anorthoszisz is bejelentette Kiss Tamás klubcseréjét

Légiósok
2025.08.06. 13:20

Légiósok: a ciprusi szövetség kikérte Kiss Tamás játékengedélyét

Légiósok
2025.07.31. 14:29

Augusztus 11-től kaphatók a jegyek a Magyarország–Portugália vb-selejtezőre

Foci vb 2026
2025.07.30. 17:37

Megvan a megállapodás, Cipruson folytathatja a magyar válogatott játékos – NS-infó

Légiósok
2025.07.28. 16:32
Ezek is érdekelhetik