Válogatott: Nem azt mondjuk, hogy rommá verjük a románokat – Tőzsér üzent

2015.07.21. 20:11
Tőzsér Dániel a TrollFocinak és Rekop György humoristának küldött videóüzenetet a Magyarország–Románia Európa-bajnoki-selejtező előtt.

„Ezt a videót Rekop Gyuri barátom kérésére készítem, aki ugyanúgy, mint minden magyar ember nagyon várja ezt a soron következő mérkőzést a románok ellen – kezdte Tőzsér. – Ő is úgy érzi, hogy egy kicsit pánikhangulat alakult ki velünk együtt a válogatott és a magyar nép számára, hiszen – mint tudjuk – már nem Pali a szövetségi kapitány.”úgy érzi, hogy egy kicsit pánikhangulat alakult ki velünk együtt a válogatott és a magyar nép számára, hiszen – mint tudjuk – már nem Pali a szövetségi kapitány.”

„Szeretnénk ezt egy kicsit helyrerakni úgy, hogy elmondjuk mi, a játékosok is a véleményünket. Semmiféle pánik nincsen a csapatnál és a játékosoknál. Nyilván ez nem egy jó időpont, hogy ilyenkor történt meg ez az edzőváltás, de szeretnénk, ha tudnátok, hogy az új szövetségi kapitánnyal ugyanaz az út folytatódik, mint amit a Palival elkezdtünk.”

„Ez az út jó, működik és erős kövekkel van kirakva. Arra szeretnénk titeket kérni, hogy pozitív hangulatban szurkoljon mindenki a románok ellen. Nem azt mondjuk, hogy rommá verjük a románokat, mert ezt felelőtlenség lenne állítani. De az biztos, hogy – ugyanúgy, mint eddig – száztíz, százhúsz, sőt ezen a meccsen kétszáz százalékot ad majd mindenki, aki a pályán lesz.”

„Ezt garantálni lehet, mindent elkövetünk annak érdekében, hogy ez a mérkőzés győzelemmel érjen véget. Tudjuk, hogy ez mennyit jelent a magyar népnek. Higgyétek el, nekünk minimum annyit – ha nem többet. Meg kell köszönni Pali munkáját, mert nagy dolog, amit ő tett, de ugyanúgy folytatódik a selejtezősorozat, mindent elkövetünk!”

Legfrissebb hírek

Ribéry talpra állítja a megrogyott franciákat – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.06.27. 12:06

Időutazás a szocializmus lábától Isten kezéig – vb-videók

Minden más foci
2026.06.22. 18:04

A világ ámult Maradonán, mi, magyarok nem annyira

Minden más foci
2026.06.18. 08:56

Cristiano Ronaldo követte Messit, Pelé zseniálisat húzott – vb-videók

Minden más foci
2026.06.17. 13:54

Messinek annak idején 13 perc elég volt az első vb-gólhoz – vb-videók

Minden más foci
2026.06.16. 15:03

NB I: Fenyő Noah végleg az Újpesté

Labdarúgó NB I
2026.06.15. 18:16

Schäfer András: Rosszul játszottunk, nem volt meg a kellő intenzitás

Magyar válogatott
2026.06.10. 07:56

„Tízpontos” felkészülés – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
2026.06.09. 23:15
Ezek is érdekelhetik