Válogatott: „Ez a két játékos bármelyik topklubba beférne”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.06.20. 14:57
Pajkos János, a DVSC, a DVTK, a Békéscsaba és a Győri ETO korábbi edzője szerint Kleinheisler László és Nagy Ádám bármelyik topklubban megállná a helyét.

„A legszembetűnőbb az volt a mieink szereplésével kapcsolatban, hogy a csapat minden egyes tagja a legtöbbet adta ki magából – mondta Pajkos a szon.hu-nak. – Azt hittem, a rájuk nehezedő nyomás majd megbéníthatja őket, de ez éppen ellenkezőleg hat rájuk, remélem, ezt a szereplést tudják folytatni!”Pajkos a szon.hu-nak. – Azt hittem, a rájuk nehezedő nyomás majd megbéníthatja őket, de ez éppen ellenkezőleg hat rájuk, remélem, ezt a szereplést tudják folytatni!”

„Remekül összeválogatott társaság, amely betartja a rábízott taktikát és ha kell, egymást segítik ki a futballisták. Vannak köztük olyanok, mint például Nagy Ádám vagy Kleinheisler László. Ez a két játékos bármely topklubban megállná a helyét.”

Kis túlzással Nagy Ádám után fél Európa sorba áll, a Chelsea már télen bejelentkezett érte, tavasszal a Liverpool érdeklődéséről lehetett hallani, nyáron pedig megsokasodott a kérők száma, aFreiburg,aBologna,a Trabzonspor, a Braga és aBenficaneve került elő a középpályással kapcsolatban.

Klinheislerrel kapcsolatban szintén a Bologna került szóba, a Werder Bremen sportigazgatója elismerte, hogy az olasz együttes megkereste a klubot, ám a németek nem kívánnak megválni a magyar középpályástól.

 

Legfrissebb hírek

A belga La Louviere szerződtette Gruber Zsombort – hivatalos

Labdarúgó NB I
5 órája

A Groningen bejelentette Csinger Márk szerződtetését – hivatalos

Labdarúgó NB I
6 órája

Csinger és Tóth mellett Benbuali is távozhat az ETO-tól

Labdarúgó NB I
6 órája

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
2026.08.12. 19:25

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

Három érkezővel véglegessé vált az NB II-es Soroksár kerete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 13:00

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35