Portugál–magyar: „Az emberek úgy vélik, ez az utolsó esély”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.03.23. 09:01
A labdarúgó NB I-ben szereplő DVSC vezetőedzője, Leonel Pontes is megszólalt a közelgő Portugália–Magyarország világbajnoki selejtező kapcsán. A 44 esztendős portugál szakember szerint az első húsz perc döntő jelentőségű lesz majd a lisszaboni összecsapáson.

„Magyarországon úgy vélik az emberek, hogy a Portugália elleni idegenbeli mérkőzés az utolsó esélyük a világbajnoki kvalifikációra” – mondta a Record című portugál sportnapilapnak Pontes.

„Az első percek meghatározók lesznek. Bár a jobb futballisták a portugál csapatban szerepelnek, vannak olyan tényezők, amelyek megváltoztathatják a játékot. Az első húsz perc nagyban meghatározhatja a mérkőzés alakulását, ha ugyanis a támadó szellemben pályára lépő csapat ekkor nem tud betalálni, akkor minden sokkal nehezebbé válik” – fejtegette a DVSC trénere.

A Portugália–Magyarország világbajnoki selejtezőt szombat 20.45 órától rendezik.

VB-SELEJTEZŐ, EURÓPAI ZÓNA
B-CSOPORT, 5. FORDULÓ

Március 25., szombat
20.45: Portugália–Magyarország

18.00: Andorra–Feröer
18.00: Svájc–Lettország

A MAGYAR VÁLOGATOTT PORTUGÁLIÁBA UTAZÓ, 23-AS KERETE
KAPUSOK: Dibusz Dénes
(Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország), Megyeri Balázs (Greuther Fürth – Németország)
VÉDŐK: Bese Barnabás (Le Havre – Franciaország), Fiola Attila (Videoton), Hangya Szilveszter (Vasas), Kádár Tamás (Dinamo Kijev – Ukrajna), Korhut Mihály (Hapoel Beer-Seva – Izrael), Lang Ádám (Dijon – Franciaország), Pintér Ádám (Greuther Fürth – Németország), Vinícius (Videoton)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: Gera Zoltán (Ferencváros), Holman Dávid (DVSC), Kalmár Zsolt (Bröndby – Dánia), Lovrencsics Gergő (Ferencváros), Nagy Ádám (Bologna – Olaszország)
TÁMADÓK: Adorján Krisztián (Novara – Olaszország), Dzsudzsák Balázs (al-Vahda – Arab Emírségek), Gyurcsó Ádám (Pogon Szczecin – Lengyelország), Eppel Márton (Budapest Honvéd), Priskin Tamás (Slovan Bratislava – Szlovákia), Sallai Roland (Palermo – Olaszország), Szalai Ádám (Hoffenheim – Németország)

A PORTUGÁL BŐ KERET
Kapusok: Rui Patrício (Sporting CP), Anthony Lopes (Olympique Lyon – Franciaország), José Marafona (Braga)
Védők: Cédric Soares (Southampton – Anglia), Joao Cancelo (Valencia – Spanyolország), Nélson Semedo (Benfica), Luís Neto (Zenit – Oroszország), Pepe (Real Madrid – Spanyolország), José Fonte (West Ham United – Anglia), Bruno Alves (Cagliari – Olaszország), Raphaël Guerreiro (Borussia Dortmund – Németország), Eliseu (Benfica)
Középpályások: Danilo Pereira (Porto), William Carvalho (Sporting CP), Joao Mário (Internazionale – Olaszország), Renato Sanches (Bayern München – Németország), Joao Moutinho (Monaco – Franciaország), André Gomes (Barcelona – Spanyolország), Pizzi (Benfica)
Támadók: Bernardo Silva (Monaco – Franciaország), Gelson Martins (Sporting CP), Cristiano Ronaldo (Real Madrid – Spanyolország), Ricardo Quaresma (Besiktas – Törökország), André Silva (Porto), Éder (Lille – Franciaország)

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Svájc 4 4 9–3 +6 12
2. Portugália 4 3 1 16–3 +13 9
3. MAGYARORSZÁG 4 2 1 1 8–3 +5 7
4. Feröer 4 1 1 2 2–8 –6 4
5. Lettország 4 1 3 2–8 –6 3
6. Andorra 4 4 1–13 –12 0

 

Legfrissebb hírek

Egymás ellen játszik Cristiano Ronaldo és Modric – íme, a kezdőcsapatok

Foci vb 2026
13 órája

Az öt legjobb, aki nem nyert vb-t – Kocsis Sándor is szerepel a listán!

Foci vb 2026
Tegnap, 8:43

Erdélyi Benedek: Bizonyítani akarom, hogy helyem van a kapuban!

Labdarúgó NB I
2026.06.30. 10:47

Az egyetlen vb-mesterötöstől az első aranygólon át James Rodríguez Puskás-díjas bombájáig – vb-videók

Minden más foci
2026.06.28. 14:40

Ribéry talpra állítja a megrogyott franciákat – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.06.27. 12:06

Új igazolást jelentett be a Loki – Sergi Samper BL-meccsen is játszott a Barcelonában

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 10:44

Francia támadót szerződtetett a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.26. 13:09

DVSC: Diósgyőrből és Békéscsabáról is érkezett új szerzemény

Labdarúgó NB I
2026.06.25. 17:26
Ezek is érdekelhetik