Vigaszágon – Sinkovics Gábor jegyzete

SINKOVICS GÁBORSINKOVICS GÁBOR
2017.08.21. 23:34

Már a Stocklasa fivérekre sem emlékszünk. Pedig a derék Martin és Michael annak idején sokszor került szóba hol indulatosan, hol szomorúan. Az idő homályába vész, hogy a futball mellett mi volt a civil foglalkozásuk, talán banktisztviselők voltak, esetleg benzinkúton dolgoztak, de az is lehet, hogy szobafestőként pingálták okkersárgára az elvált asszonyok konyháját. Velük kapcsolatban a zöld gyep maradt meg az emlékezetünkben, a vaduzi Rheinpark Stadion talaja, amelyen a magyar futballtörténelem egyik legszégyenletesebb mérkőzése zajlott 1999 szeptemberében. A Stocklasa fivérek vezette liechtensteini válogatott gól nélküli döntetlent ért el Európa-bajnoki selejtezőn a mieinkkel szemben. Pedig abban a válogatottban a mostanihoz képest igazi egyéniségek szerepeltek, Király Gáborral a kapuban, a védelemben Korsós Györggyel, Mátyus Jánossal, a középpályán Dárdai Pállal, Halmai Gáborral, Illés Bélával.

Azt is túléltük.

Azt is túléltük.

Válogatott: újonc és visszatérő is van Storck keretében

Volt néhány pillanat a mérkőzésen, amikor azt gondoltuk, most megáll az idő, innen nincs tovább, de nem így történt. Az észt Kaldma sporttárs lefújta azt a gyalázatos meccset, néhány napig dühöngtünk, utáltunk mindent, ami a futballal kapcsolatos – aztán minden ment tovább.
Bernd Storcknak is tovább kellene lépnie.

A kapitány még mindig az Andorra elleni vereséget magyarázza, amely valóban gyomrossal ért fel, de a német szakembernek fogalma sincs arról, hogy az elmúlt évtizedekben mi hozzászoktunk ehhez. Hozzászoktunk a pofonokhoz, a kudarcokhoz, a megrendítő vereségekhez.

Bernd Storcknak immár előre kellene néznie.

Elvégre ő német, cipeli magával az optimizmust, hurcolja mindenhová a kitartás érzését, a túlélés technikáját. És bizonyára látta a „Berni csoda” című alkotást, amelyben a nyugatnémetek éppen bennünket, a legyőzhetetlen magyarokat múlták felül – bár ne forgatták volna le ezt a filmet… Jó lenne most azt írni, hogy új tekercs kerül a vetítőgépbe augusztus végén-szeptember elején, és a lettek, majd a portugálok legyőzésével óriási lépést teszünk a jövő évi világbajnokság felé.

De mi sajnos most is a vigaszágon vagyunk. Megint a jövőt építjük, egyre kevesebb egyéniséggel a válogatottban. Bernd Storck kerete a jelen – és ez lenne a jövő? Egyébként a liechtensteini kínlódás után egy hónappal a portugálokkal meccseltünk.

Kaptunk egy hármast – és már senki sem beszélt a Stocklasa fivérekről.

Legfrissebb hírek

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
5 órája

Mi sem vagyunk kriplik! – Fazekas Zoltán jegyzete

Kosárlabda
2026.09.23. 23:46

A semmi… – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 22:32

Ha vb-re akarunk jutni… – Smahulya Ádám jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.21. 23:10

Nem csak a rangsor számít – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.20. 23:36

Csatársirám – Galambos Dániel jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.19. 23:18

Penge a kispadon – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
2026.09.18. 23:11

A magyar hoki érdeke – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Jégkorong
2026.09.18. 00:07