Válogatott: Remélem, Storck marad a szövetségi kapitány – Stieber

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.10.12. 09:22
null
Stieber Zoltán bízik Bernd Storckban (Fotó: Török Attila)
A feröeriek elleni nyögvenyelős győzelem, a miniállamok ellen elveszített öt pont után egyre többen követelik Bernd Storck lemondását. Stieber Zoltán ugyanakkor a Digi Sport híradójának azt mondta: szeretné, ha szövetségi kapitány maradna a német szakember.

„Nem ez a meccs volt a fő probléma a mostani sorozatban, nagyon mást nem tudok mondani. Én abszolút Bernd Storck mögött vagyok, ő mindig is bízott bennem az elmúlt időszakban, csak jókat tudok mondani róla. Bízom benne, hogy ő marad a szövetségi kapitány” – nyilatkozta a Sport 24-nek Stieber Zoltán, a D. C. United játékosa.

Nagy Ádám szerint a csapatnak most kell megmutatnia, hogy mennyire egységes. „A selejtezősorozat elején álmodoztunk, és többet szerettünk volna, még akkor is, ha a realitás azt mondja, hogy a portugál és a svájci csapat előttünk jár. Inkább azért keserédes ez a harmadik hely, ahogyan megszereztük – gondolok itt a feröeri döntetlenre, az andorrai vereségre. Ha hoztuk volna a kötelező győzelmeket, akkor máshogyan fogadta volna a futballközeg ezt a harmadik helyet. Elindultunk egy úton, amelyről mi tudjuk, hogy milyen út. Be kell vallani, egyszer-kétszer nem ez látszódott a játékunkon, de én úgy gondolom, hogy most kell majd igazán összetartanunk, és megmutatnunk, hogy együtt vagyunk.”

A megítélésén még két felkészülési meccsen javíthat a válogatott: Luxemburg ellen idegenben, Costa Rica ellen pedig hazai pályán.


Legfrissebb hírek

NB I: Szlovéniában folytatja az Újpest grúz védője – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 22:48

Ribéry talpra állítja a megrogyott franciákat – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.06.27. 12:06

NB I: hosszabbított az Újpest saját nevelésű játékosa – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.25. 10:29

Időutazás a szocializmus lábától Isten kezéig – vb-videók

Minden más foci
2026.06.22. 18:04

A ZTE edzőjelöltje Amorim időszakában dolgozott a Sportingnál – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.19. 18:22

Vasas: rajtra készen – Simon Zoltán publicisztikája

Labdarúgó NB I
2026.06.18. 22:47

A világ ámult Maradonán, mi, magyarok nem annyira

Minden más foci
2026.06.18. 08:56

Mexikói vezetőedzője lett a bajnok ETO FC-nek – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.17. 18:58
Ezek is érdekelhetik