Meztépők – Sinkovics Gábor jegyzete

Miután a magyar válogatott néven pályára lépő játékosok csütörtököt mondtak Luxemburgban, s vereséget szenvedtek a megfiatalított, tartalékosan felálló hazaiaktól, pénteken néhány száz ember előtt játszott az U21-es válogatott. A Szusza Ferenc Stadionban a családtagokon kívül már csak az önsanyargatók és idealisták ültek a bántóan üres lelátókon, s üres arckifejezéssel tekintettek a jövőbe. Akadtak néhányan, akik oda-oda pislantottak a nézőtéren helyet foglaló Georges Leekensre, s arra gondolhattak: szegény ember, alighanem most fogja fel, hová is került, és nehogy úgy járjon, mint Döbrögi Lúdas Matyival: háromszor verték el, és nem győzött jajveszékelni, magyarázkodni. Eközben pályára lépett a magyar futballjövő a jóval esélyesebb svédek ellen.

Most is előttünk járnak.

Valahogy mindig megelőztek bennünket, amikor Ralf Edström a térdre huppanó Bicskei Bertalan kapujába fejelt, vagy amikor Zlatan Ibrahimovic szinte az alapvonalról bombázott a magyar kapuba a Népstadionban. De a magyar futballjövő ezen a szomorkás péntek estén meglepte északi vetélytársát az Európa-bajnoki selejtezőn. Meglepően bátran, időnként jól játszott, kétgólos előnyhöz jutott, mintegy üzenve a dühös, elkeseredett közvéleménynek, hogy nincs minden veszve.

Jó volt levegőhöz jutni. Mert egyre fullasztóbb a légkör, amely körbeveszi a tavaly még ünneplő és büszke magyar futballközeget. Jó volt látni néhány pontos passzt, lendületes vágtát és felépített támadásvezetést a Megyeri úton. Néhány pillanatra jó volt elhinni, hogy Szoboszlai Dominik különleges tehetség, vagy az élvonalban hétről hétre pályára lépő fiatalok nemzetközi szinten is felveszik a kesztyűt. De a meccs végére visszatért a rosszkedv, és nem azért, mert egyenlítettek a svédek.

Felvetődött a kérdés: valóban ezek a fiúk lesznek a meztépők?

Van közöttük, vagy akár a még fiatalabbak között is olyan, aki Dzsudzsák Balázs elkeseredett nyilatkozatára utalva letépi a szerelést az elődökről és a helyükbe lép? Hányszor írtunk korábban csodagyerekről, nagy jövő előtt álló reménységről, a jövő Détárijáról, aztán végig követhettük, hogy kiből mi lett.

Helyesebben, hogy kiből mi nem lett... Nemcsak a jelenünk szomorú, a jövőnk is az, mondta Détári Lajos még a Luxemburg elleni vereség előtt. Nem lehet vitatkozni vele. Dzsudzsák Balázsnak pedig csak annyit, ha már a sors ilyen tehetséggel ajándékozta meg, s ha ő viselheti a csapatkapitányi karszalagot a válogatottban, akkor legyen vezér, legyen férfi, mutasson példát, és üvöltse le az unottan futballozó társa fejét.

A meztépőkre még várnunk kell. Talán épp most másznak ki a járókából.

Csak egy a fontos: labda legyen ott előttük.