Válogatott: Telkibe tartott, baleset érte a labdarúgót

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.06.04. 06:42
null
Bosnjak Predrag eddig egyszer, 2014 júniusában az albánok ellen szerepelt a magyar válogatottban (Fotó: Nemzeti Sport)
Két kerettaggal kevesebbel kezdi meg a felkészülést a magyar labdarúgó-válogatott a Fehéroroszország elleni idegenbeli és az Ausztrália elleni hazai felkészülési mérkőzésekre: Nagy Dominik még szombaton, a Ferencváros balmazújvárosi bajnokiján sérült meg, Bosnjak Predrag (Haladás) pedig vasárnap, épp úton az összetartásra, kisebb autóbalesetet szenvedett – írja az MLSZ hivatalos honlapja.

 

A Haladás játékosának nem esett nagyobb baja, mindössze a jobb térdét ütötte be erősen, azonban a Georges Leekens vezette szakmai stáb a játékossal közösen, elővigyázatosságból úgy döntött, hogy eltekint szerepeltetésétől a Fehéroroszország és az Ausztrália elleni mérkőzéseken.

„Nagyon sajnálom, hogy ilyen szerencsétlen helyzet adódott, hiszen nagyon kíváncsiak voltunk rá, hogyan teljesít Bosnjak Predrag az edzéseken, illetve adott esetben a mérkőzéseken – mondta az mlsz.hu-nak a szövetségi kapitány. – Mivel azonban nincs százszázalékos állapotban, abban állapodtunk meg, hogy visszautazik a családjához. Ugyanakkor ha továbbra is ilyen jól teljesít, mint az utóbbi időszakban, akkor a jövőben is nyitva áll majd előtte a válogatott ajtaja.”

„Annak természetesen örülök, hogy nem esett nagyobb bajom, ugyanakkor csalódott vagyok, hogy nem tudom megmutatni magam, és nem tudom segíteni a csapatot, pedig nagyon vártam, hogy megérkezzek a válogatotthoz, és elkezdjük a felkészülést. Bízom benne, hogy a jövőben lesz még alkalmam ezt bepótolni” – fogalmazott Bosnjak Predrag.

Az NB I szombati utolsó fordulójában agyrázkódást szenvedő ferencvárosi Nagy Dominiket jelenleg is megfigyelés alatt tartják az Uzsoki utcai kórházban. Kettőjükön kívül nincs más sérült a keretben, melynek tagjai vasárnap este megérkeztek Telkibe.

Hétfő délelőtt egyéni edzés, délután pedig már hagyományos tréning szerepel a csapat programjában.

A VÁLOGATOTT JÚNIUSI PROGRAMJA
Június 6. (szerda), 19.00, Breszt: Fehéroroszország–MAGYARORSZÁG
Június 9. (szombat), 17.30, Groupama Aréna: MAGYARORSZÁG–Ausztrália

A MAGYAR VÁLOGATOTT SZŰKÍTETT KERETE
KAPUS: Dibusz Dénes (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország), Kovácsik Ádám (Videoton)
VÉDŐK: Botka Endre (Ferencváros), Fiola Attila (Videoton), Guzmics Richárd (Jenpien Funde – Kína), Hegedűs János (Puskás Akadémia), Kádár Tamás (Dinamo Kijev – Ukrajna), Korcsmár Zsolt (FC Midtjylland – Dánia), Lovrencsics Gergő (Ferencváros), Szabó János (Paks), Vinícius (Videoton)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: Elek Ákos (Kajrat Almati – Kazahsztán), Gazdag Dániel (Budapest Honvéd), Kleinheisler László (Asztana – Kazahsztán), Nagy Ádám (Bologna – Olaszország), Pátkai Máté (Videoton), Szoboszlai Dominik (FC Liefering – Ausztria), Vadócz Krisztián (Kitchee SC – Hongkong), Varga József (Videoton)
TÁMADÓK: Böde Dániel (Ferencváros), Dzsudzsák Balázs (al-Vahda – Arab Emírségek), Eppel Márton (Budapest Honvéd), Sallai Roland (APOEL – Ciprus), Szalai Ádám (Hoffenheim – Németország), Varga Kevin (DVSC), Varga Roland (Ferencváros)

Legfrissebb hírek

Magyar álomgólok Brazília ellen; nyolc éve e napon lett világbajnok Franciaország – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.15. 17:16

Négy új játékost, közte egy volt válogatottat is bejelentett a Videoton

Labdarúgó NB II
2026.07.08. 15:40

Georges Leekens figyelmeztette a nyolcaddöntőre készülő belga válogatottat

Foci vb 2026
2026.07.03. 13:48

Georges Leekens: Most csoda történt velünk, de ebben nem lehet újra bízni

Foci vb 2026
2026.07.03. 13:01

Ribéry talpra állítja a megrogyott franciákat – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.06.27. 12:06

Időutazás a szocializmus lábától Isten kezéig – vb-videók

Minden más foci
2026.06.22. 18:04

A világ ámult Maradonán, mi, magyarok nem annyira

Minden más foci
2026.06.18. 08:56

Cristiano Ronaldo követte Messit, Pelé zseniálisat húzott – vb-videók

Minden más foci
2026.06.17. 13:54