Válogatott: Libabőrös lettem a himnusz éneklése közben – Orbán

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.10.18. 17:28
null
Willi Orbán nem elégedett az elmúlt két mérkőzés eredményével
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő RB Leipzig magyar válogatott védője, Willi Orbán a Bildnek adott interjút a hétvégi, Augsburg elleni találkozó előtt.

 

Először arról kérdezték Orbánt, hogyan ment a himnusz elsajátítása, mivel már az első válogatott összecsapásán énekelte.

„Meghallgattam a mérkőzés előtt egy párszor, persze nem tudtam tökéletesen elénekelni, de nagyon érzelemteljes pillanat volt számomra, libabőrös lettem – majd elmondta, hogy a beavatási rituálén is átesett. – Szalai Ádám, a válogatott újdonsült csapatkapitánya mutatott be a többieknek. A Queen egyik számát énekeltem el a beavatás részeként, egész jól ment. Nagyon meleg fogadtatásban részesültem a csapatnál.”

A válogatottat övező közegről is szót ejtett: „Lipcsében is nagyon profik a körülmények, és a magyaroknál is minden adva van, akárcsak étkezés szempontjából. Minden este együtt evett a társaság, és nagyon tápláló dolgokat lehetett találni, akárcsak gulyást, vagy például egyik este volt palacsinta is – tette hozzá, az eredményekkel viszont nem volt elégedett nemzeti együttesünk újdonsült középhátvédje. – Többre számítottunk, főképp a második meccsen. Minden új volt számomra, de úgy gondolom, nagyon sokat fejlődött a csapat rövid idő alatt.”

Az RB Leipzig kapitánya ezután a hétvégi, Augsburg elleni bajnokiról is elmondta a várakozásait.

Nagyon küzdelmes találkozó vár ránk ezzel a csapattal. Rengeteg jó képességű futballistájuk van, gondolok itt Afred Finnbogasonra, Caiubyra, vagy akár Michael Gregoritschra. Tiszta elképzelésük van arról, hogy mit szeretnének játszani, ez teszi őket roppant veszélyessé. Nagyon jó tervet kell kidolgoznunk ahhoz, hogy győzni tudjunk” – majd elmondta, próbálnak minél több mérkőzést megnyerni, hogy méltó kihívói legyenek a Dortmundnak és a Bayern Münchennek a bajnoki versenyfutásban.

Legfrissebb hírek

A lipcseiek nyerték a magyaros rangadót

Német labdarúgás
9 órája

Cserekapusként számítanak Gulácsi Péterre Lipcsében

Légiósok
21 órája

Orbán két mutatóban előzi meg Szoboszlait; 2022 után újra debreceni újoncok

Magyar válogatott
2026.04.01. 17:49

A BBC-nél három magyar is bekerült a vb-ről lemaradók álomcsapatába

Foci vb 2026
2026.04.01. 11:23

Szoboszlai lehagyhatja Détárit és Mészölyt is; már csak Sallai maradt Rossi első csapatából

Magyar válogatott
2026.03.28. 11:16

Willi Orbán is bekerült a Bundesliga-forduló álomcsapatába a Kickernél

Német labdarúgás
2026.03.23. 13:05

Willi Orbánnal nem hosszabbít a Leipzig – sajtóhír

Magyar válogatott
2026.03.11. 16:09

Ráadásbeli öngóllal nyert a Lipcse; hatgólos meccsen ikszelt a Leverkusen

Német labdarúgás
2026.03.07. 17:35
Ezek is érdekelhetik