Meg lehet mutatni – Bodnár Zalán jegyzete

Többször kritizáltam már élesen Dzsudzsák Balázst, ezeken a hasábokon is. Elsősorban nem a játéka, hanem a felettébb ígéretesen induló pályafutására sötét árnyékot vető átigazolási döntései miatt, amelyeket – hogy úgy fogalmazzunk – aligha a szakmai hiúság motivált. Legutóbb, tavaly júniusban azonban már a pályán mutatott teljesítményét is bíráltam Dzsudzsák helyett Sallai című széljegyzetemben, amelyben annak a véleményemnek adtam hangot, hogy az emírségekbeli légiós a múlt, felesleges erőltetni a szerepeltetését a válogatottnál, miközben mostanra megvan az utódja is. Abban a jegyzetben azt írtam: „Már nyomokban sem emlékeztet nemhogy hét évvel ezelőtti eindhoveni, de a norvégok elleni Eb-pótselejtezőn vagy a portugálok elleni lyoni meccsen látott önmagára sem. Lassú, körülményes, sokat alibizik, és mindenekelőtt a pontrúgásaiban bízik, de valójában már azokban sem a régi.”

Dzsudzsák azóta az új szövetségi kapitánynál visszakerült a válogatottba, és bár fenti véleményem – egyelőre – nem változott meg róla, hozzáállásával a címeres mezhez újfent elnyerte a rokonszenvemet. Azzal az eggyel sohasem vádolhattam, hogy a válogatottért ne tenné ki szívét-lelkét, mindig és mindenhonnan szó nélkül hazajött, ha meghívták (ellentétben azokkal, akik vélt vagy valós sérelmeik miatt idő előtt lemondták a válogatottságot), és akkor is a sajtó elé állt – például Andorrában –, amikor alighanem bármi mást szívesebben csinált volna. Lapunknak adott friss interjújával is erősíti ezt a benyomást. Már 98-szor szerepelt a nemzeti csapatban, és sohasem éreztem, hogy csak marketingduma lenne, amikor arról beszél, mennyire fontos számára. Ha úgy tetszik: azt sohasem veszem be, hogy Mahacskalába, Moszkvába, Bursába, az Emírségekbe nem a pénz iránti mérhetetlen vonzalma vezette, abban viszont nem lehet okom kételkedni, hogy a címeres mez szent neki. Még akkor is, ha tudjuk, jelen pillanatban a válogatott az egyetlen terep, ahol lehetősége van szakmailag értékeset alkotni.

„Azt mondták, túl öreg vagyok. Te meg túl lassú. Hogy nincsenek kulcsjátékosaink, nincs védelmünk, nincs semmink.” A napokban egy Tom Brady nevű, 41 éves „fiatalember” üvöltötte ezt csapattársa, Chris Hogan fülébe, néhány másodperccel azután, hogy eldőlt, kilencedszer is bejutott NFL-csapatával a Super Bowlba.

Márciusban következik a létfontosságú Eb-selejtező, itt hát a lehetőség Balázsnak is, hogy bizonyítsa: nem öreg, nem lassú. És mindenekelőtt azt, hogy a szíve még a helyén van.