Kétezer szmájli – Bodnár Zalán jegyzete

Örömmel szoktam eleget tenni szerkesztőim kérésének, amikor feladatul kapom, hogy írjak széljegyzetet, gondom legfeljebb azzal szokott lenni, hogyan is préseljek be bő kétezer karakternyi helyre öt-hatezer leütésnyi gondolatot.

Most viszont a magyar–horvát meccs lefújása utáni pillanatokban csak ültem hosszú percekig gondterhelt ábrázattal, azon tanakodva, mégis, mi a csudát írhatnék, ami kifejezőbb lehetne kétezer darab szmájlinál? Tudják, abból a teli szájjal, könnyezve nevetős fajtából. Vagy a napszemüvegesből. Vagy akár tele is írhattuk volna a széljegyzetnek szánt helyet kétezer, a Facebookon nagyon divatos hangulatjellel (piros szívecske, zöld szívecske, pezsgősüveg, pöttyös labda, befeszített bicepsz és társai). Tökéletesen kifejezné, milyen bitang jó volt ez a vasárnap este!

Félreértés ne essék, azok közé tartozom, akik gyűlölik, hogy a közösségi portálok kommunikációja kezd visszasüllyedni az ókori jelírás primitívségének szintjére, de cseppet sem csodálom, hogy ezen az estén sokunkról úgy hullottak le a civilizáció maszkjai, mint Lord Greystoke-ról, amikor visszavedlett Tarzanná: Szalai góljánál, Pátkai góljánál vagy a lefújás pillanatában olyan artikulálatlanul üvöltöttünk, mint a hím gorilla a Kongó deltájában.

Pár napig ezt még ízlelgetni kell: legyőztük Horvátországot, legyőztük a világbajnoki ezüstérmest! Modricostól, Rakiticestől, Rebicestől, Perisicestől – mindenestől! Nem játszottunk hibátlanul, nem hát, talán még jól sem, de olyan akarattal, hittel és szívvel, amilyet az elmúlt harminc évben nagyon ritkán láthattunk a magyar válogatottól. Néhány napja épp arról szerettem volna értekezni, hogy a csütörtöki, Szlovákia elleni vereségben az a leginkább fájó, hogy még azt sem mondhatjuk, hogy nem tettek meg mindent a mieink, egyszerűen csak ennyit tudnak. Nos, most derült ki, hogy vagy az nem igaz, hogy mindent megtettek Nagyszombatban, vagy az, hogy ennyit tudnak. Mert a különbség ég és föld volt. Háromnapos csoda – de talán nem olyan, ami három napig tart, hanem amihez három nap kellett.

Vasárnap este a magyar válogatott a tavaly nyári világbajnokság legnagyobb szívű és legharcosabb csapatát győzte le, hasonló erényeket csillogtatva. Úgy, ahogy Dobó István maroknyi végvári vitéze Egernél a törököt, úgy, ahogy Görgei Artúr serege Isaszegnél az osztrákot.

Úgy, ahogy férfiakhoz illik.