Az utolsó szalmaszál – Bodnár Zalán jegyzete

„Az első mérkőzés fontosabb nekünk, mint a második” – mondta a pénteki sajtótájékoztatón Marco Rossi, a magyar válogatott szövetségi kapitánya, és nagyjából hasonlóan nyilatkozott Gulácsi Péter kapus is.

Nehéz belekötni ebbe. Mindenki pontosan tudja, ha szombat este a Puskás Aréna kongó ürességében a válogatott nem győzi le Albániát, akkor biztosra vehető, hogy nem érhet oda a selejtezőcsoport második helyére, amely még kecsegtet némi reménnyel arra, hogy 1986 után újra világbajnoki szereplő legyen Magyarország. Amit persze önmagában az albánok esetleges hazai legyőzése sem garantál, hiszen ama „második mérkőzés” három nap múlva Anglia ellen lesz a londoni Wembleyben, ahol nyertünk már meccset, de momentán épp nincs sem Puskásunk, sem Hidegkutink.

Ám azon a hídon majd akkor kell átmenni, ha odaérünk, keddig gondolni sem kell rá, hanem belekapaszkodni az utolsó szalmaszálba – Albánia legyőzésébe. Mert ha sikerül, akkor a második helyért vívott harcban két riválisunk közül az egyiket biztosan megelőzzük ideiglenesen, és saját kezünkben maradhat a sorsunk. Igaz, nagyon lesarkítva ez pillanatnyilag is így van, ha a mentálhigiénés trénerek tanításait követve mindent pozitívan nézünk, hiszen ha a hátralévő négy meccsünket megnyerjük, szinte biztosan odaérünk a második helyre.

Ám ha a papírformának megfelelő londoni vereséget be is kalkuláljuk, Albánia, San Marino és Varsóban Lengyelország ellen bizonyosan nem veszíthetünk pontokat.

Azt természetesen mindannyian szomorúan és dühösen vettük tudomásul, hogy nem lehetnek jelen a szurkolók ezen a fontos mérkőzésen. Gulácsi Péter célzott rá, hogy ha lehettek volna nézők márciusban a lengyelek elleni selejtezőn, talán meg tudtuk volna őrizni a hajrában az előnyünket a több tízezres szurkolótábor segítségével.

Ugyanakkor ha ebben is megpróbáljuk a pozitívumokat keresni, láthatjuk, hogy Marco Rossi irányításával remek mérlege van válogatottunknak a zárt kapus meccseken. Beleszámítva a büntetések és a világjárvány miatti, itthoni és idegenbeli nézők nélküli meccseket, illetve azt is, amelyen csak gyerekek lehettek jelen (két éve ilyenkor az azeriek ellen), akkor igencsak impozáns a mutató: tizenegy mérkőzés, nyolc győzelem, két döntetlen, egyetlen vereség.

Ugye, hogy vannak itt még szalmaszálak – csak meg kell találni őket.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!