Sportrádió: Fantasztikus futballista volt, fantasztikus akaraterővel – Nagy László Mészöly Kálmánról

M. M.M. M.
2022.11.22. 16:00
null
Szép szavakkal emlékezett Nagy László Mészöly Kálmánról (Fotó: Getty Images)
A Sportrádió Hazafutás című műsorában Nagy Lászlóval, a 25-szörös válogatott labdarúgóval beszélt Virányi Zsolt a Mészöly Kálmánról szóló megemlékezés keretében. Nagy elmondta, hogy nagyon sokat köszönhet Mészölynek, akivel akkor dolgoztak együtt, amikor a „Szőke Szikla” szövetségi kapitányként tevékenykedett.

 

A Sportrádió Hazafutás című műsorában Nagy László emlékezett meg a tegnap elhunyt Mészöly Kálmánról.

„Élénken megmaradt bennem az, amikor leülhettem a kispadra Prágában a csehek elleni mérkőzésen, amelyen három-hármat játszottunk a csehszlovákokkal. Ezt követően jött a marseille-i vereség, amely miatt nem jutottunk ki az 1970-es világbajnokságra.”

„Az Újpest villanyfényt avató mérkőzésén egymás ellen játszottunk 1968-ban, akkor három-nullára nyertünk a Vasas ellen, majd a huszonötödik válogatott mérkőzésemet Kálmán alatt játszhattam, ezzel megadta nekem a lehetőséget, hogy külföldre igazoljak.”

„Az 1966-os világbajnokságot még gyerekfejjel követtem figyelemmel, és ott láttam, hogy milyen akaraterő volt benne, amikor felkötött karral értékesített büntetőt Brazília ellen.”

Nagy László Mészöly játékoskvalitásairól is tett említést. „Fantasztikus futballista volt, fejjel is, lábbal is mindent meg tudott oldani, a kapu előtt is veszélyes volt. Keménysége miatt nem véletlenül hívták »Szőke Sziklának«. Ezt követően háromszor volt szövetségi kapitány, úgyhogy edzői képességeit sem kell magyarázni.”

Legfrissebb hírek

Torghelle szerint Szoboszlai játéka döntő lehet, Németh bízik a csoportgyőzelemben

Magyar válogatott
2026.09.25. 08:43

Bárány Donát: Nincs mese, nyernünk kell a meccseket!

Magyar válogatott
2026.09.24. 08:29

A Puskás Arénától a falusi pályákig

Minden más foci
2026.09.23. 12:03

December elején pótolják a Ferencváros–Kispest-Honvéd meccset – megvannak az idei fordulók pontos kezdési időpontjai

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 13:41

Az első legyőzte az utolsót – felcsúti siker a Kispest-Honvéd ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 21:22

Lázadó fiatalok – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
2026.09.13. 23:57

Új ügyvezetője lett a Diósgyőr FC Kft.-nek

Labdarúgó NB II
2026.09.11. 14:34

Harminc éve már – de meddig még?! – Bodnár Tibor publicisztikája

Labdarúgó NB II
2026.09.08. 23:50