Nem oszt, csak szoroz – Deák Zsigmond jegyzete

EL LEHET-E VONATKOZTATNI egy olyan Európa-bajnoki selejtező tétjétől, amelyen a csoport jelenlegi első és második helyezettje futballozik egymással? Nehéz, mégis próbáljuk meg, ugyanis van egy olyan érzésem, hogy a most következő magyar–szerb csúcstalálkozó eredményétől függetlenül ez a két csapat jut majd ki a 2024-es németországi kontinensviadalra. Más szóval a szombati meccs természetesen számít, de a lényeg, a továbbjutás szempontjából igazából nem oszt, nem szoroz.

Számunkra merőben más alapállás ez a kvalifikációs sorozat félidejében, mint amit korábban megszokhattunk. Ilyenkor a megelőző gyengébb eredmények miatt már minden összecsapást létfontosságúnak kiáltottunk ki, egészen addig, amíg a fokozatosan csökkenő esély el nem fogyott teljesen. Halkan tesszük hozzá, két legutóbbi Eb-szereplésünket sem a csoportban, hanem a pótselejtezőn harcoltuk ki, most viszont elég annyit mondani, hogy a következő négy fellépésen hét pontot kell szereznünk, és kész.

Persze nem baj, sőt, a lehető legjobb, ha épp a legnagyobb rivális ellen, a telt házas Puskás Arénában folytatjuk a pontgyűjtést, talán nem kell magyarázni, miért. A napi formáról, a várható taktikáról, a hiányzók pótlásáról (vagy inkább helyettesítéséről) már kismillióan elmondták a véleményüket, felesleges ismételgetni. Mindenki megegyezett abban, hogy egyenlő erők küzdelme várható, pontosan úgy, mint legutóbbi közös mérkőzéseinken, amelyeken egyetlen találat döntött ide vagy oda, esetleg remiztünk egymással. Persze előfordulhat egy fatális hiba, egy korai kiállítás vagy bármi más, ami felbillenti az előzetes esélyeket, erőviszonyokat, csütörtökön így ütötték ki például az albánok a cseheket. Hiába, a foci a legesetlegesebb csapatsport, ugye.

Ha viszont valóban megtehetjük, hogy elvonatkoztatunk a téttől, akkor is marad mibe kapaszkodni. Leginkább egymásba. Megint hatvanötezren töltik meg dugig a nézőteret, milliók a képernyők előtt, lobognak a zászlók, közös koreográfia és éneklés, fantasztikus hangulat. Van, akinek ez nem tetszik, és mesterségesen felkorbácsolt, múló divatnak hazudja, szerencsére egyre kevesebben, a többség szánakozással vegyes megvetéssel néz rájuk. Sőt inkább rájuk se néz... S ha jobban belegondolunk, itt az igazi tét: hogy ez az istenadta, áldásos állapot minél tovább tartson. Ehhez viszont mindenki elhivatottsága és motivációja mellett jó eredmény is szükséges, úgyhogy maradjunk annyiban, a magyar–szerb nem oszt, csak szoroz.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!