Schäfer most harcolta ki a legnehezebben a meghívót

Vágólapra másolva!
2024.03.14. 16:07
Schäfer András másfél év után visszatért a válogatottba (Fotó: Török Attila)
Hosszan elhúzódó sérülése miatt másfél évig nem játszhatott a magyar labdarúgó-válogatottban Schäfer András; az Union Berlin középpályása szerint pályafutása során most harcolta ki a legnehezebben a meghívót a nemzeti csapatba.

„Nehéz időszak volt ez számomra, hiszen bármennyire is szurkolok a csapatnak, nem volt jó kívülről nézni a válogatott meccseit. Egy sportolónak ez a rémálma. Ugyanakkor motivációt is jelentett, amit jól tudtam hasznosítani azokon a napokon, amikor már hónapok óta nem rúghattam labdába, mégis három-négy edzést kellett végigcsinálnom” – nyilatkozott az M1 aktuális csatornának a 24 éves futballista, aki 2020-ban egy Törökország elleni mérkőzésen mutatkozott be a válogatottban, jövő pénteken pedig szintén a törökökkel szemben léphet pályára a Puskás Arénában.

A 22-szeres válogatott játékos megjegyezte, a rehabilitációs időszak alatt is végig úgy érezte, része a csapatnak, sokszor hívták a telki edzőközpontba, vagy éppen az Európa-bajnokságra való kijutáskor is azonnal telefonáltak neki a társak.

Schäfert múlt pénteken a Stuttgartban elveszített bajnokin kiállították, az azonnali piros lap miatt pedig két találkozót kell kihagynia. Ezzel kapcsolatban elmondta, dühíti az eset, hiszen később még a játékvezető is úgy nyilatkozott, hogy a sárga lap is helyes döntés lett volna. Hozzátette, együttesének most minden játékosra szüksége lenne, ezért sajnálja, hogy nem segíthet, de a helyszínen szorít a társainak a Werder Bremen elleni szombati összecsapáson, és azt követően csatlakozik majd a nemzeti csapathoz.

„Nagyon várom az első edzést, hogy végre adjak egy pacsit a srácoknak” – árulta el Schäfer, aki a berlini rivális Herthát erősítő, a magyar válogatottba első alkalommal meghívott Dárdai Mártonnal szerepel közösen az új nemzeti mezt bemutató videóklipben. Vele kapcsolatban az Union légiósa elmondta, nem lesz nehéz dolga beilleszkedni, hiszen remek a hangulat az együttesben, ez az egyik nagy erőssége.

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE TÖRÖKORSZÁG ÉS KOSZOVÓ ELLEN
Kapusok: Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC), Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország), Tóth Balázs (Fehérvár FC)
Védők: Balogh Botond (Parma – Olaszország), Dárdai Márton (Hertha BSC – Németország), Lang Ádám (Omonia Nicosia – Ciprus), Mocsi Attila (Rizespor – Törökország), Willi Orbán (RB Leipzig – Németország), Szalai Attila (Freiburg – Németország), Szalai Gábor (FC Lausanne – Svájc)
Középpályások: Bolla Bendegúz (Servette – Svájc), Kerkez Milos (Bournemouth – Anglia), Kleinheisler László (Hajduk Split – Horvátország), Nagy Ádám (Spezia – Olaszország), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia FC), Loic Nego (Le Havre – Franciaország), Schäfer András (Union Berlin – Németország), Callum Styles (Sunderland – Anglia)
Támadók: Ádám Martin (Ulszan Hyundai – Dél-Korea), Gazdag Dániel (Philadelphia Union – Egyesült Államok ), Horváth Krisztofer (Kecskeméti TE), Sallai Roland (Freiburg – Németország), Szoboszlai Dominik (Liverpool FC – Anglia), Vancsa Zalán (Lommel SK – Belgium), Varga Barnabás (Ferencvárosi TC)

A MAGYAR VÁLOGATOTT MÁRCIUSI PROGRAMJA
Március 22.
20.45: Magyarország–Törökország
Március 26.
19.00: Magyarország–Koszovó 

 

Legfrissebb hírek

Száz éve született Grosics Gyula, az Aranycsapat negyedik védője

Magyar válogatott
Tegnap, 7:00

„A magyar futball történetében nem sok olyan példa van, mint Szoboszlai Dominiké” – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.24. 07:17

A görögök mellett a szlovénokkal játszik a magyar válogatott tavasszal – hivatalos

Magyar válogatott
2026.01.23. 10:29

Marco Rossi: Ha az MLSZ úgy ítéli meg, hogy a kudarc okot ad a felmentésemre, elfogadtam volna – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.23. 09:53

Marco Rossi: Ha nincs már meg bennem a tűz, biztosan távozom

Magyar válogatott
2026.01.22. 06:32

FIFA-világranglista: a 41. helyen kezdi az évet a magyar válogatott, Marokkó a legjobb tízben

Minden más foci
2026.01.20. 10:57

 A megye egyben sem a gólkirályi cím a lényeg – Priskin Tamás

Képes Sport
2026.01.19. 14:44

Bérczy Balázs: Sokkal több tudás van ma a labdarúgásban

Magyar válogatott
2026.01.15. 08:30
Ezek is érdekelhetik