Válogatott: Gulácsi elárulta, mikor dönt Marco Rossi arról, ki lesz a kezdőkapus az Eb-n

Sári RolandSári Roland
2024.04.17. 17:11
Még a felkészülési meccsek előtt megszületik a döntés (Fotó: Dömötör Csaba)
Az RB Leipzig és a magyar válogatott kapusa, Gulácsi Péter a Welt TV Bild Sport című műsorában adott interjút, amelyben beszélt róla, meddig tervez maradni a klubjánál, valamint hogy nyáron ő védhet-e az Európa-bajnokságon.

 

„Nincs konkrét sikerreceptem. Igyekszem a saját játékommal segíteni a csapatot, stabilitást és összhangot hozni. Ez egyelőre  kiválóan sikerült, és remélem, ez így is marad” – mondta a Gulácsi a Bildnek, amely az oldalán azt is kiemeli, hogy a lipcseiek még nem vesztettek meccset, amióta a magyar válogatott játékos áll újra a kapuban. 

A 33 éves kapus kijelentette, nem csak neki köszönhető a csapat fellendülése: „Ez nem csak az én érdemem. Csapatként stabilizálódtunk, következetesek vagyunk, és ez tesz minket ilyen erőssé. Ez az oka annak is, hogy ennyi mérkőzést úsztunk meg gól nélkül.”

Az interjú folytatásában arról is szó esett, hogy Gulácsi cseréje, Janis Blaswich remekül védett az idő alatt, amíg a magyar kapus sérüléséből lábadozott.

„A pályafutásom során rengeteg erős riválisom volt. Szeretem az ilyen helyzeteket, de ha tudom tartani a formám, akkor az idény végéig már biztos lehet a helyem.”

Ezenkívül Gulácsi azt is megerősítette, hogy a következő idényben még biztosan maradna: „2025-ig szól a szerződésem, szóval addig biztosan maradok a klubnál. Többször is hangsúlyoztam már, hogy milyen boldog vagyok itt a családommal, és hogy mennyi támogatást kaptunk, amíg sérült voltam.”

Az a kérdés is felvetődött, vajon a nyáron Gulácsi lesz-e a magyar válogatott kezdőkapusa.

„Marco Rossi azt mondta, hogy a két júniusi felkészülési mérkőzésig meghozza a döntést. Természetesen bízom benne, hogy az Eb-n is én állhatok a kapuban, hiszen a karrierem egyik csúcspontja lenne, hogy itt, Németországban küzdhetek a nemzeti csapattal. Nagy terveink vannak, remélem, együtt nagyon sikeres tornánk lesz.”

 

Legfrissebb hírek

Gombócból is sok: fél tucat gólt rámolt be a Bayern Willi Orbánék kapujába

Német labdarúgás
5 órája

Schäferék értékes pontot szereztek a Dortmund ellen

Német labdarúgás
7 órája

Csongvai Áron: Érzelmileg feltöltődtem a válogatottban

Légiósok
15 órája

Mexikói vb-titok: lágy drog szédíthette el a csapatot – Nagy Antal 70 éves

Magyar válogatott
17 órája

Bundesliga: megvan a Frankfurt első hazai győzelme ebben az idényben

Német labdarúgás
2026.10.16. 22:37

Gulácsi Péter újra edzésbe állt a Villarrealnál

Légiósok
2026.10.16. 11:39

Csaknem 200 ezer eurós zsákmány: luxustáskákat és Rolex órákat vittek el Gulácsiék otthonából

Légiósok
2026.10.15. 12:55

Lénárt Ágota Gulácsiékról: Az ilyen támadások után poszttraumás stressz alakulhat ki

Spanyol labdarúgás
2026.10.14. 20:50