Két meccs kontra hat év – Moncz Attila publicisztikája

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
2024.06.29. 23:45

Még emlékszem arra a kilencéves kisfiúra, aki az 1986-os labdarúgó-világbajnokság előtt mindent elhitt, amit a magyar válogatottról írtak. Mert el akarta hinni. Hogy a világranglista harmadik helyén álló csapatnak az elődöntő az alap, de lehet ennél sokkal szebb is a vége. Hogy igazán nincs sok igazi ellenfél, a csoportkör nem lehet akadály, aztán majd jön a neheze, de ha korábban Hollandiát, majd – világszenzáció! – Brazíliát is sikerült megverni, akkor az egyenes kieséses szakaszban sincs lehetetlen. Irapuato, a 0–6, később meg a franciák mindent a helyére tettek. A mexikói események alapvetően változtatták meg a kissrác hozzáállását a magyar futballhoz, szurkolt, de szkeptikusabb lett, valamint idővel megtanulta, nem mindegy, hogy a számokat, adatokat a megfelelő kontextusban használja vagy kiragadva onnan őket olyan tartalmat ad nekik, amellyel módosítja a valóságtartalmukat. Mert például nem lényegtelen, kiknek a legyőzésével lesz valaki világranglista-3., ahogyan az sem, hogy a brazil A-t veri meg 3–0-ra vagy olyan selecaót, amelynek Budapesten pályára lépő tagjai közül három hónappal később, a világbajnokságon mindössze hatan jutnak egyáltalán szóhoz.

A félreértések elkerülése végett: ma is nagyon szurkolok a magyar válogatottnak, és nagyon szerettem volna, ha bejut az Európa-bajnokság nyolcaddöntőjébe. De ahogyan tavaly télen a sorsolás előtt és után, majd a torna rajtja előtt is a saját „célom” az egy győzelem volt. A válogatottunk jó csapat, óriási fejlődésen ment keresztül, de nem tart még ott, hogy elvárásként (cél lehet, van különbség a két szó jelentése között!) lehessen vele kapcsolatban megfogalmazni a legjobb tizenhat közé kerülést. És lehet, nem is annak kell lennie a fejlődési folyamat következő fázisának, hanem a vb-re jutásnak. Éppen ezért az én szememben nem bukás az Eb-szereplés. Eleve a mi szintünkön az, hogy világversenyen a csoportkörben ragadunk, nem lehet kudarc. Németországnak, Angliának, Franciaországnak vagy hogy nyissunk a látószögön, Argentínának, Brazíliának az. Nekünk, különösen az elátkozott 30 évet (1986–2016) figyelembe véve nem az. Miközben három évtizeden keresztül hírből sem ismertük a nagy tornákat, most sorozatban a harmadik Eb-n lehettünk ott, ebből kettőn meccset is nyertünk, ugyancsak kettőn volt legalább egy bravúrunk. Most csak utóbbi nem jött össze, viszont meggyőződésem, hoztuk a saját átlagunkat.

Csak éppen a szurkoló azt szokta meg, Marco Rossi válogatottja rendre felülmúlja önmagát, és azt tekintette alapnak. Németországban viszont csak a „basic” verziót kaptuk, ami még így is összehasonlíthatatlanul jobb annál, mint ahol ez a csapat tartott az olasz szakember 2018. júniusi hivatalba lépésekor. A Georges Leekens-intermezzo (vereség Kazah­sztántól, Skóciától és Ausztráliától) végén a FIFA világranglistáján 51. volt a csapat, most a 27. A játék minőségében tett előrelépést pedig lehetetlen számszerűsíteni. Úgy, hogy közben – még ha csak a vitatott megítélésű Nemzetek Ligájában is, de – megverte Németországot, Angliát, menetrendszerűen hozta az Eb-részvételeket, illetve elért egy Puskásék óta nem látott, 14 meccses veretlenségi sorozatot. És talán utóbbi volt a baj. Amiatt érzi magát most sok drukker, sőt médiamunkás, mint Csokonai Vitéz Mihály, midőn az „A reményhez” című versében leírta ezeket a sorokat: „Hittem szép szavadnak: / Mégis megcsalál.”

Ha valaki önmagában annyit lát leírva, hogy 14-es veretlenség, illetve, hogy az a világ második leghosszabbja, tévútra léphet. Az ugyanis messze nem azt jelenti, hogy a világ második legjobb csapata a miénk, s egyben verhetetlen. Nem mindegy ugyanis, milyen riválisokkal szemben érte el. Végeztem egy gyorstesztet a barátaim, ismerőseim között a futballfanatikustól az újságíróig. Egy kérdés volt: „Mit gondolnak, a menetelés során mennyi volt tíz ellenfelünk világranglista-helyezésének átlaga?” (Az egyszerűség kedvéért a jelenlegi helyzetet vettem figyelembe.) Legalább 26.2 helyezési ponttal mindenki „alálőtt a célnak”. Ötvennél senki sem tippelt nagyobbat, a valóság pedig 76.2. A tízes listán három Eb-résztvevő (Szerbia, Csehország, Törökország), köztük egy Eb-nyolcaddöntős (Törökország) szerepel, a legjobb helyezésű csapat a most 32. Szerbia. Mi a 27. helyen állunk, nálunk magasabban jegyzett riválissal tehát nem is találkoztunk ezen időszakban. Ugyanakkor már az is örömteli, hogy a saját szintünkön vagy alatta lévőkkel szemben üzembiztosan szállítjuk a jó eredményeket. Végre el lehet felejteni azt az érát, amikor Liechtenstein, Luxemburg vagy Andorra ellen is rettegni kellett a pofon miatt.

Dicséretes a fejlődés abból a szempontból is, hogy – amint az a Nemzeti Sport gyűjtéséből kiderült – először nevezhettünk kilenc topligás játékost nagy tornára. Ebben is jócskán van szerepe a válogatottbeli produkciónak. Ez az érem egyik oldala. A másik, hogy az Eb-n látott csapatok közül csak hat jelölt ennél kevesebbet. Csoportellenfeleink közül kettőnek is jóval több szerepelt a keretében (Németországéban 26, Svájcéban 21), kettőt magasabban jegyeznek a világranglistán (Németország 16., Svájc 19.), mindössze Skóciát előzzük meg mindkét téren (hat játékos és 39. hely). És mi történt az Eb-n? Németországtól és Svájctól kikaptunk, Skóciát megvertük. Ahogyan a papírforma diktálta. Mindezt úgy, hogy a válogatott két kulcsembere, Szoboszlai Dominik és Willi Orbán a saját (és ez nagyon fontos, nem a csapat szintjéhez viszonyított!) átlaga alatt teljesített. Ők általában jócskán afölött jártak, most kiderült, ha alatta vannak, azt tartósan ez a tizenegy nem bírja még el.

Sokan talán erősebben akartak hinni abban, hogy más a realitás, mint Fox Mulder ügynök az X-aktákban a földönkívüliek létezésében. Majd jött szemből a valóság fedőnevű gyorsvonat – és durr, visszahozott minket a földre. Természetesen lehetett találni olyan statisztikákat, amelyekben jók voltunk, de ha szerelésben vagy futómennyiségben vagyunk elöl, az azt is mutathatja, hogy védekezünk, illetve kergetjük a labdát, mert meg kell szerezünk. Ha viszont a csoportkör lezárásakor a kaput eltaláló lövések terén a 17., a lövési kísérletekben a 18., passzpontosságban pedig a 20. helyen állunk, ebből azt is kihozhatjuk, a mezőnyben a nyolcaddöntő határán a helyünk, és most a vonal rossz oldalára kerültünk. Alapesetben is valahol a 12–24. hely közé lehetett pozicionálni a csapatot (nem igazán értettem az előzetesen adott esetben írásban is rögzített negyeddöntős próféciát…), ebbe a mostani 17. helyünk láthatóan belefér. Kár keresztre feszíteni Angliát vagy Portugáliát. Nekik nem az a feladatuk, hogy nekünk segítsenek, hanem az, hogy Európa-bajnokságot nyerjenek. És ha ehhez az kell, hogy 60-70 meccses idény végén jusson egy plusz pihenőnap, akkor azt választják. Közben meg akadnak, akik úgy tesznek, mintha nekünk megtiltották volna, hogy az első mérkőzésen Svájc ellen pontot szerezzünk. Mondjuk a kedvencem az volt, amikor itt-ott azt taglalták, a portugálok nem bennünket választottak, hanem a szlovénokkal akarnak játszani. Nyilván, a szlovénokkal, akiktől az idén márciusban (Cristiano Ronaldóval, Joao Cancelóval és a többiekkel) 2–0-ra simán kikaptak, nem pedig a magyarokkal, akikkel szemben „öröktől fogva”, illetve mind a 14 mérkőzésen veretlenek, az elmúlt hét évben pedig háromból hármat nyertek meg ellenük, nulla kapott góllal, de legalább hét rúgottal.

Persze, fel lehet ülni ilyen hullámokra is, lehet „meglovagolni” a közhangulatot, de szerintem igazából két feladat maradt. Marco Rossinak és stábjának az, hogy őszintén szembenézzen a Németországban történtekkel, és megtalálja, kijavítsa a hibákat. Voltak, nem kérdés. Mindenki hibázik, ezer százalék, hogy akár csak ebben a cikkben én is, és köszönet az olvasószerkesztőknek, ha kijavították. Az őszinte értékelés nem volt divat a magyar futballban, de hiszem, hogy a Rossi-éra ebben is változást hozott, hoz. Csak ne úgy hozzon, hogy a kapitány az önmarcangolásban mindennél is többet magára vállal – és lelép. Mert a második feladat az, hogy vigyázzunk Marco Rossira. A hat évet, az eredményeit nem lehet eldobni azért, mert „csak” átlagosan sikerült az Európa-bajnokság. A Skócia elleni katarzis pedig örökre a miénk marad.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

 

Legfrissebb hírek

Alapemberek kiesését kell megoldani – állítsa össze a magyar válogatott keddi kezdőcsapatát!

Magyar válogatott
1 órája

Vegyünk revansot – magunkért – Thury Gábor publicisztikája

Magyar válogatott
9 órája

A grúz játékosmegfigyelő szerint Szoboszlai Dominik volt az X-faktor

Magyar válogatott
14 órája

Lukács Dániel elhagyta a válogatott edzőtáborát

Magyar válogatott
14 órája

Végigvettük az opciókat: hogyan pótoljuk Willi Orbánt és Vitális Milánt az északírek ellen?

Magyar válogatott
19 órája

Az MLSZ hirdetéseit látta Tbilisziben? Mutatjuk az okát!

Magyar válogatott
20 órája

Olvasóink szerint Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobb játékosa a grúzok ellen

Magyar válogatott
21 órája

A románoknál bemutatkozó Corbu Máriusz: „Készen álltam Lewandowski legyőzésére”

Minden más foci
22 órája