Több téren fejlődnie kell még a válogatottnak Marco Rossi szerint

VÉGH JÁNOSVÉGH JÁNOS
2024.06.08. 20:26
Rossi elégedett volt az utolsó felkészülési mérkőzésel (Fotó: Kovács Péter)
Amint arról beszámoltunk, a magyar labdarúgó-válogatott 3–0-ra legyőzte Izraelt a németországi Európa-bajnokságot megelőző utolsó felkészülési mérkőzésén. A lefújást követően így értékeltek a szövetségi kapitányok: Marco Rossi és Ran Ben Simon.

 

A SÉRÜLÉS MIATTI CSERÉKRŐL

„Ami Szoboszlai Dominikot illeti, semmi aggasztó sincs az állapotával kapcsolatban. Hogy ne tegyük ki semmilyen kockázatnak, amely megakadályozná, hogy jövő szombaton pályán lássuk, lecseréltük. Nagyon jól tette, hogy cserét kért” – árulta el Marco Rossi, aki arról is beszélt, a szintén idő előtt lehozott Callum Styles miatt aggodalomra van okuk, ugyanakkor remélik, ő is bevethető lesz a kontinenstorna kezdetére.

AMIN MÉG SOKAT KELL DOLGOZNIA ROSSI CSAPATÁNAK

„A mai mérkőzésre az volt a célunk, hogy győzzünk és meggyőzzünk – értékelt a magyar szövetségi kapitány. – Az első félidőben ezt sikerült elérnünk, a másodikban kevésbé. A szünet után lelassult a mérkőzés – igaz, ez a cserék végrehajtásával is magyarázható. Mint önök is bizonyára tudják, ha Szoboszlait és Sallai Rolandot is lehozom a pályáról, nehéz őket pótolni másoknak.”

„A játékosaink összességében jól teljesítettek. Sikerült az izraeliek vonalait megbontani, a játék súlypontját a különböző területek között áthelyezni. A második játékrészben is adódtak kapura lövési kísérleteink. Egy dolog azonban van még, amin még sokat kell dolgoznunk. Hogy pontosan mi ez, azt megtartanám magamnak, de annyit azért elárulok, hogy az energiakezeléshez és a mérkőzés olvasásához, értelmezéséhez van köze.”

A JOBBSZÁRNYON KÉT JÓ VÁLASZTÁSA VAN A KAPITÁNYNAK

Rossi a Nemzeti Sport kérdésére szót ejtett arról is, hogy a mai meccset végigjátszó Bolla Bendegúz és az enyhe izomsérülése miatt a kispadon pihenő Loic Nego közül kire számít majd első számú jobb oldali szárnyvédőként az Európa-bajnokságon.

„Ha mindketten jó állapotban lesznek, akkor mindkettőjüket játszatni fogom. A nemzetközi szinten egyaránt magas minőséget képviselnek. Mindig nagyon örülök, ha olyan helyzetbe kerülök, hogy két jó választásom van.”

A középhátvédek körében hasonlóan nehéz döntés, kit küld pályára a kapitány Dárdai Márton és Fiola Attila közül – Rossi szerint fej fej mellett áll a két hátvéd a kezdőbe kerülésért folyó versenyben.

MARCO ROSSI TELJES SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA

ALAPVETŐ IZRAELI HIBÁK

„Sokat tanultunk ebből a mérkőzésből. Ha hazamentünk, ki kell elemezzük, mikben hibáztunk. Ezt magamra is értem, hiszen kapitányként enyém a felelősség a válogatottért. A második félidőre javult a játékunk, de összességében nagyon alapvető hibákat követtünk el egy remek csapat ellen” – értékelt az izraeli nemzeti csapatot irányító Ran Ben Simon.

EB-FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Magyarország–Izrael 3–0 (3–0)
Debrecen, Nagyerdei Stadion, 19 900 néző. V: Cláudio Pereira (portugál)
Magyarország: Gulácsi – Lang (Fiola, a szünetben), Orbán, Szalai A. – Bolla, Nagy Á., Styles (Kleinheisler, 41.), Kerkez (Nagy Zs., 78.) – Sallai (Gazdag, a szünetben), Szoboszlai (Csoboth, 57.) – Varga B. (Ádám, 57.). Szövetségi kapitány: Marco Rossi
Izrael: O. Glazer – Dasza, Hofmajszter (Szafuri, 30.), Slomo, Arad (Nahmiasz, 30.), Gruper – Samir (Gordana, 30.), Lavi, Kinda (E. Perec, a szünetben) – Biton (Altman, 90+1.), Baribo (Melamed, 68.). Szövetségi kapitány: Ran Ben Simon
Gólszerző: Sallai (11.), Varga B. (19., 22.)

 

 

Legfrissebb hírek

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
9 órája

Redzic, Szoboszlai és Lukács játszik elöl – kezdőcsapatok

Magyar válogatott
14 órája

Hárommal kevesebben – Marco Rossi szűkítette keretét az ukránok elleni NL-nyitányra

Magyar válogatott
21 órája

A legutóbbi két meccset megnyertük, amikor Sallai és Varga egyszerre hiányzott

Magyar válogatott
23 órája

Marco Rossi: Nem ígérem, hogy győzünk, de mindent megteszünk érte; William Gallas: Zinédine Zidane varázsló!

E-újság
2026.09.24. 23:28

Marco Rossi: Nem ígérem, hogy győzünk, de mindent megteszünk érte!

Magyar válogatott
2026.09.24. 17:13

„Ostoba, tudatlan és képmutató” – így reagált az izraeli szövetség az ír kapitány szavaira

Minden más foci
2026.09.22. 13:37

Marco Rossi: Az embereket lelkesíti a magyar válogatott

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:15