Koman Vladimir bejelentette a visszavonulását – hivatalos

D. Á.D. Á.
2024.08.26. 21:15
Koman Vladimir (Fotó: Meder István)
Bejelentette visszavonulását a 36-szoros magyar válogatott futballista, Koman Vladimir.

Koman Vladimir 2010. május 29-én debütált a magyar válogatottban a Németország ellen 3–0-ra elszenvedett felkészülési mérkőzésen. A középpályás 36-szor ölthette magára a címeres mezt, összesen hét gólt szerzett.

A Haladás nevelése megfordult Olaszországban (Sampdoria, Avellino, Bari), Oroszországban (Ural, Krasznodar), Törökországban (Adanaspor), Iránban (Szepahan), Indiában (Chennaiyin), az Arab Emírségekben (Al-Hatta), és játszott a Monacóban is.

2022 nyarán az NB I-be szerződött, és ismét a DVTK játékosa lett – 2015-ben és 2016-ban is a miskolci együttest erősítette. Összesen 65 mérkőzésen lépett pályára, öt gólt és négy gólpasszt jegyzett diósgyőri mezben. Tavaly nyáron közös megegyezéssel megszüntették a szerződését, azóta nem volt csapata.

„Kedves Barátaim! Eljött az ideje , hogy 20 év után búcsút vegyek a Profi Labdarúgástól. Volt szerencsém a legmagasabb szinten versenyezni. Sok dolgot és lehetőséget adott az életemben. Szeretnék köszönetet mondani a Családomnak, Édesapámnak a mennyben, ő volt, aki megismertette velem ezt a gyönyörű játékot, Barátaimnak és mindenkinek, akik támogattak és végigkísértek ezen az úton! Most új oldalt kezdek az életemben, megpróbálva folytatni a Sikert!” – írta Koman a hivatalos Instagram-oldalán.

 

 

Legfrissebb hírek

Ilja Zabarnij: Nagyon jó a magyar csapat, szerencse is kellett a legyőzéséhez

Magyar válogatott
38 perce

Juhász Roland: Willi Orbán azt hihette, a centernél hátrébb helyezkedő ukránra is jutott ember a védelemből

Magyar válogatott
1 órája

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
10 órája

„Van már tapasztalatom ezzel a sérüléssel” – több hetes kihagyás vár Redzic Damirra

Magyar válogatott
12 órája

Olvasóink szerint magasan Tóth Balázs volt a mieink legjobbja Ukrajna ellen

Magyar válogatott
14 órája

Redzic megsérült, kihagyja a következő három válogatott meccset

Magyar válogatott
14 órája

Ismét lemarad az Eb-ről az U21-es válogatott – az olimpiai részvétel reménye is elúszott a horvátok elleni vereséggel

Magyar válogatott
15 órája

Így tört ki a balhé az ukránok elleni NL-meccs végén – videó

Magyar válogatott
20 órája