Alázat, szerénység, olvasás – másik oldaláról is bemutatkozik Nikitscher Tamás
A kecskemétiek játékosa pályafutása kezdeteit így idézte fel az MLSZ TV-nek: „Öcsémmel ketten kerültünk a debreceni akadémiára, nem volt különösebb oka, csak annyi, hogy fejlődjünk és építsük magunkat. Kaptunk egy lehetőséget és igyekeztünk élni vele. Mindegyik hely, ahol voltam, egy lépcsőfok volt számomra. Debrecenben az utánpótlásban szerepeltem, utána vissza kellett lépnem Makóra, ahol egy nagyon szép fél évet töltöttem. Onnan az NB II-es Pécs próbajátékra hívott, jól teljesítettem és egy szép egy évet töltöttem ott, majd az NB I-es Kecskemét kivásárolt. Hogy sok klubban voltam, az inkább annak tudható be, hogy valamennyi egy lépcsőfok volt a karrieremben, s nem annak, mert mindenképp lépni szerettem volna.”
„Szerintem az egyik legfontosabb a labdarúgásban az alázat – folytatta az interjút a magyar válogatott középpályás. – Bárhol futballoztam, próbáltam mindent alárendelni ennek a szerelmemnek. Édesapám és édesanyám azt tanította nekem, hogy csak saját magammal foglalkozzak, és ha elég munkát rakok bele, akkor előbb-utóbb eljuthatok oda, ahová szeretnék”
Nikitscher az interjú második részében arról beszélt, hogy sosem elégszik meg magával, mindig törekszik a fejlődésre – már csak azért is, mert szüleitől ilyen neveltetést kapott: „Édesapám és édesanyám elképesztő lelki hátteret adott. Nem vagyunk gazdag család, szerintem az a legfontosabb, hogy milyen embert neveltek belőlem” – mondta, de menyasszonya szerepét is kiemelte, mint akire immáron öt éve bármikor számíthat.
„A magyar szurkolók nagyon sok mindent meg tudnak bocsátani, de azt nem, ha valaki nem hal meg a pályán. Én próbálok ennek tudatában a pályára lépni. Annak igenis látszódnia kell, hogy nagyon akarok” – tette még hozzá Nikitscher.
