Alázat, szerénység, olvasás – másik oldaláról is bemutatkozik Nikitscher Tamás

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2024.10.11. 14:41
Nikitscher Tamás
Nikitscher Tamás, a labdarúgó NB I-ben szereplő Kecskemét 24 éves, immáron válogatott játékosa az MLSZ YouTube-csatornáján mutatkozott be a nézőknek. Az MLSZ TV-nek adott interjújából egyebek között kiderült, milyen út vezetett számára a válogatottságig, a pályafutása során eddig kiknek köszönheti a legtöbbet, miért fontos számára az alázat, mit tanult meg édesanyja hivatásán keresztül, valamint, mi a legfontosabb célja az életben.

A kecskemétiek játékosa pályafutása kezdeteit így idézte fel az MLSZ TV-nek: „Öcsémmel ketten kerültünk a debreceni akadémiára, nem volt különösebb oka, csak annyi, hogy fejlődjünk és építsük magunkat. Kaptunk egy lehetőséget és igyekeztünk élni vele. Mindegyik hely, ahol voltam, egy lépcsőfok volt számomra. Debrecenben az utánpótlásban szerepeltem, utána vissza kellett lépnem Makóra, ahol egy nagyon szép fél évet töltöttem. Onnan az NB II-es Pécs próbajátékra hívott, jól teljesítettem és egy szép egy évet töltöttem ott, majd az NB I-es Kecskemét kivásárolt. Hogy sok klubban voltam, az inkább annak tudható be, hogy valamennyi egy lépcsőfok volt a karrieremben, s nem annak, mert mindenképp lépni szerettem volna.”

„Szerintem az egyik legfontosabb a labdarúgásban az alázat – folytatta az interjút a magyar válogatott középpályás. – Bárhol futballoztam, próbáltam mindent alárendelni ennek a szerelmemnek. Édesapám és édesanyám azt tanította nekem, hogy csak saját magammal foglalkozzak, és ha elég munkát rakok bele, akkor előbb-utóbb eljuthatok oda, ahová szeretnék” 

Nikitscher az interjú második részében arról beszélt, hogy sosem elégszik meg magával, mindig törekszik a fejlődésre – már csak azért is, mert szüleitől ilyen neveltetést kapott: „Édesapám és édesanyám elképesztő lelki hátteret adott. Nem vagyunk gazdag család, szerintem az a legfontosabb, hogy milyen embert neveltek belőlem” – mondta, de menyasszonya szerepét is kiemelte, mint akire immáron öt éve bármikor számíthat.

„A magyar szurkolók nagyon sok mindent meg tudnak bocsátani, de azt nem, ha valaki nem hal meg a pályán. Én próbálok ennek tudatában a pályára lépni. Annak igenis látszódnia kell, hogy nagyon akarok” – tette még hozzá Nikitscher.

 

Legfrissebb hírek

NS-képeslap: megújult a szigethalmi pálya és az öltöző is

Labdarúgó NB II
Tegnap, 11:46

Nikitscher Tamás a nyári klubcseréjéről: Fel sem vetődött, hogy váltsak

Légiósok
2026.02.02. 13:23

Egy szerencsés góllal szakadt meg a Nyíregyháza ötmeccses nyeretlenségi sorozata

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 21:38

Gruber gólja döntött, az FTC nyerte meg a Paks elleni rangadót

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 17:14

Potyagóllal debütált Tiszakécskén az utánpótlás-válogatott kapus

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 16:03

Nyolc gól, büntető, dulakodás, kiállítás: őrült meccset nyert a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 15:55

A Békéscsaba nyerte a kiesési helyosztót és megelőzte a Soroksárt

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 15:50

Hazai pályán sem bírt a Mezőkövesddel a Karcag

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 15:49
Ezek is érdekelhetik