Legyorsulni a Ladát – Borbola Bence jegyzete

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
Vágólapra másolva!
2025.11.13. 00:40

JEREVÁNBAN az utcakép finoman fogalmazva is kontrasztos. Aki járt már az örmény fővárosban, pontosan tudja, míg a belvárosi sugárutakon új és modern épületek sorakoznak, a mellékutcákban szovjet korszakból megmaradt lepukkant tömbházak állnak. Az utakon robogó autók is éppen ilyen sokszínűek, hol egy rozsdásodó Lada pöfög el az ember mellett, hol egy lefóliázott luxusterepjáró tűnik fel. S miután az örmény válogatott tudása alapján inkább hasonlít Ladához, csütörtök este a magyar csapatnak elég, ha esélyeshez méltón játssza le a meccset. Igen, esélyeshez méltón, hiszen a vb-selejtező célegyeneséhez érve egyértelműen kirajzolódott, hogy a portugál után Magyarországé a csoport második legerősebb csapata.

Ugyan Jerevánban lehetnek rázós pillanatok, jelzésértékű, hogy a Puskás Arénában a mindig veszélyes Sallai Roland, s a kapu előtt a levegőben vadászgépként közlekedő Varga Barnabás nélkül is 2–0-ra győzött a csapat. A forgatókönyv most is hasonló lehet, a magyar együttesnek kell irányítania. Ez a tétel a szövetségi kapitány fejében is ott van, Marco Rossi a helyszínről tudósító kollégáinknak elmondta, nem gondolja, hogy szupercsapatot vezet, de a válogatottal azért érkezett Jerevánba, hogy megszerezzék a három pontot.

S ha a három kulcsember (Szoboszlai Dominik, Sallai Roland, Varga Barnabás) nem szerez gólt, még mindig ott van az egyre érettebben futballozó Tóth Alex vagy adott esetben a kispadról beszálló Gruber Zsombor és Lukács Dániel. Ha csütörtök este kell biztossá tenni a csoport második helyét, a döntetlen Jerevánban nem elég, de nemzeti csapatunkat akkor sem kell félteni, ha nem lesz meg a győzelem. Mentálisan van olyan erős – lásd a Portugália elleni 2–2-t –, hogy ha azon múlik, vasárnap a Puskás Arénában az írek ellen sem remegnek meg a lábak. Merthogy a selejtezősorozat a pillanatnyi forma mellett leg­alább annyit árul el a fegyelemről, mentális képességről.

Az örmény fővárosban minden adva van, hogy a magyar válogatott sikert arasson. Sőt, ha az utolsó két meccset, az örmények után az írek ellenit is magabiztos játékkal nyerné meg, olyan adrenalinlökettel várhatná a márciusi rájátszást, hogy még megalapozottabban álmodozhatnánk a távolinak tűnő világbajnokságról.

Nem mellesleg: a harmincas, sőt a negyvenes korosztály először láthatná a csapatot vb-n.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

 

Legfrissebb hírek

Magyarul moroghat – Deák Zsigmond jegyzete

Légiósok
17 órája

Időt nyert a Ferencváros – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 23:23

Egy százalék – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 23:45

Európai klasszikusok – Mohai Dominik jegyzete

Európa-liga
2026.01.30. 23:49

Détáriék meghódították a Közel-Keletet

Népsport
2026.01.30. 09:13

Nem sikerült a bravúr – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
2026.01.29. 23:43

Zöld utat kapnak? – Deák Zsigmond jegyzete

Európa-liga
2026.01.28. 23:31

Dübörgés – Somogyi Zsolt jegyzete

Bajnokok Ligája
2026.01.27. 23:41
Ezek is érdekelhetik