Gémesi Gergő a futsal Eb-ről: „Gyerekkorom óta erre a szereplésre vágytam”

V. J./MTIV. J./MTI
2026.01.28. 09:36
A lett-litván-szlovén rendezésű futsal Európa-bajnokság hétfői játéknapján a magyar válogatott 5–1-re kikapott a portugál válogatottól, de a csereként lehetőséget kapó kapus, Gémesi Gergő gyerekkori álma vált valóra a pályára lépéssel.
Fotó: MLSZ

Az európai ranglistán első helyen álló, a legutóbbi két Európa-bajnokságon aranyérmes portugálok lényegesen több góllal is nyerhettek volna, de Alasztics Marcell az első félidőben tizenegy, szünet után öt védéssel segítette a magyar válogatottat. A Nyíregyháza 30 éves kapusa négy gólt kapott, az ötödiknél az oldalvonal mellett állt és tehetetlenül nézte, hogy az öt a négy elleni játékban egy labdavesztés után az ellenfél könnyedén gurít az üresen hagyott kapuba.

Az utolsó négy percre aztán tíz évvel fiatalabb poszttársa, Gémesi Gergő is megkapta a lehetőséget Sergio Mullor szövetségi kapitánytól.

„Gyerekkorom óta erre a pillanatra vágytam, ráadásul éppen az egyik legjobb csapat, a portugálok ellen mutatkozhattam be az Eb-n” – felelte az MTI kérdésére az Újpest 20 éves kapusa, aki végül 5–1-es állásnál állt be, és rögtön egy hatalmas védéssel akadályozta meg a még nagyobb különbségű portugál győzelmet.

„A négygólos különbség vállalható ilyen szintű csapat ellen, de talán játszhattunk volna kicsit szorosabb meccset is” – mondta, s kitért a harmadik csoportmérkőzésre is.

„Sok időnk nincs, mert szerdán már az olaszok elleni taktikát gyakoroljuk az edzésen, csütörtök este pedig hasonlóan nehéz találkozó elé nézünk” – fogalmazott.

A válogatott harmadik, s egyben utolsó csoportmérkőzését csütörtökön 20.30-tól játssza a szintén kétszeres Eb-győztes Olaszország ellen, az összecsapást a Duna World és a Nemzeti Sportrádió élőben közvetíti.

A 16 csapatos kontinenstorna négy csoportjából az első két-két helyezett jut a negyeddöntőbe. Pontazonosság esetén az egymás elleni eredmény rangsorol, továbbá – ha szükséges – a gólkülönbség, majd a több szerzett gól.

FÉRFI FUTSAL EURÓPA-BAJNOKSÁG
CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ, D-CSOPORT
Magyarország–Portugália 1–5 (0–2)
Lengyelország–Olaszország 0–4 (0–3)

 
A D-CSOPORT ÁLLÁSAMGyDVL–KGkP
1. Portugália22––11–3+86
2. Olaszország21–16–603
3. MAGYARORSZÁG21–15–7–23
4. Lengyelország2––22–8–60

 

 

Legfrissebb hírek

Futsal NB I: hat pontot levontak a Nyíregyházától

Labdarúgó NB I
18 órája

Nyíregyházán kezdi meg a magyar futsalválogatott a vb-selejtezőt

Magyar válogatott
2026.09.23. 17:53

Hat gólt szerezve nyert a veretlen Berettyóújfalu a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 21:25

Visszavágott az üzbégeknek a magyar férfi futsalválogatott

Magyar válogatott
2026.09.19. 19:04

Ötször talált be a DEAC, nyert a Berettyóújfalu is a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.11. 22:33

Az Újpest 21 gólt szerezve nyert a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.10. 23:16

Felkészülés: kikapott Ukrajnától a magyar női futsalválogatott

Magyar válogatott
2026.09.10. 20:03

A női futsalválogatott döntetlent játszott az Eb-ezüstérmes Ukrajnával

Magyar válogatott
2026.09.09. 20:13