Marco Rossi: Nem ígérem, hogy győzünk, de mindent megteszünk érte!

ÉRDEKES LEÍRNI, de amikor legutóbb Magyarország és Ukrajna válogatottja találkozott, a jelenlegi keret játékosai még meg sem születtek. 1992-ben (a mostanihoz hasonlóan) kétszer játszott egymással a két csapat, előbb Ungváron Kiprich József duplájával és Sallói István találatával 3–1-re, majd Nyíregyházán Kovács Kálmán és Nagy Tibor góljával 2–1-re győzött a Jenei Imre vezette magyar együttes.
A régi eredményeknek ugyanakkor legfeljebb a meccs előtti felvezetésben jut szerep: Marco Rossinak sokkal sürgetőbb kérdésekre kell választ találnia. A legnehezebb a pálya első harmadát érinti: Varga Barnabás és Sallai Roland combsérülés miatt nem áll rendelkezésre, vagyis egyszerre hiányzik a támadások két meghatározó szereplője. Bárány Donát és Tóth Milán utólag kapott meghívót, kérdés, hogy a szövetségi kapitány a hiányzók szerepét osztja-e újra, vagy a támadójáték felépítésén változtat.
„Kulcsjátékosok hiányoznak, akiknek nehéz a pótlásáról gondoskodni – felelte a mérkőzés előtti sajtótájékoztatón Marco Rossi. – Varga Barnabás fejjátéka alapján Európa egyik legjobb támadója, ha pénteken hosszú, magas labdákkal szeretnénk próbálkozni, más stratégiát kell követnünk. Sallai Roland nálam igazi szélső, most is ebben a pozícióban számítottam volna rá. Az ő pótlására ugyan több lehetőségünk van, de nem várhatjuk el a helyén pályára lépőtől, hogy ugyanazokat a készségeket fitogtassa. Ha minden posztra két azonos képességű játékosunk lenne, könnyebb dolgunk lenne, de mi nem a német vagy az olasz válogatott vagyunk. Az ukránok ellen a riválist tartják favoritnak, a hiányzóink ismeretében a mostani meccs egyfajta lehetőség is számunkra, a srácok reakcióján múlik, hogy az a bizonyos pohár félig tele van, vagy üres. Az újoncoknak meg kell mutatniuk, milyen szintű futballisták. Árazzák be magukat. A hiányzókon felesleges keseregni.”
A kapitány a kerethirdetéskor a védelem stabilitását és a labdavesztés utáni gyors visszaszerzést nevezte fontos feladatnak. Ukrajna ellen ennek különös súlya lehet. A vendégeknél ott van a korábbi ferencvárosi Olekszandr Zubkov, valamint Georgij Szudakov, Viktor Cihankov és Illja Zabarnij is, ám hiányzók ott is akadnak, így Marco Rossinak az ellenfél módosuló támadójátékára is fel kell készítenie csapatát.
„Az elmúlt napokban megmutattuk a játékosoknak az ukránok csapatszintű, és egyéni sajátosságait is. Az elmúlt években többször is bizonyítottuk, hogy a pályán sohasem a két csapat értéke számít, nem az dönti el a találkozót. Nem ígérem, hogy győzünk, de azt igen, hogy mindent megteszünk érte!”
A pénteki összecsapás a B-liga kiegyenlítettnek ígérkező csoportjának nyitánya. Magyarországra és Ukrajnára ezután még Észak-Írország és Grúzia vár, ráadásul az első négy fordulót rövid idő alatt rendezik: Marco Rossi együttese szeptember 28-án Belfastban, október 2-án Grúzia ellen ismét a Puskás Arénában, három nappal később pedig Nagyszombatban, újra az ukránok ellen lép pályára. Kíváncsiak voltunk rá, ilyen sorozat elején mennyire szabad előre terveznie a kezdőcsapattal és a terheléssel, és mennyire kell mindent alárendelnie a pénteki győzelemnek?
„Számomra csak az a mérkőzés számít, ami soron következik! Nem lehet a másodikra, vagy éppen a harmadikra is fókuszálni. Arról nem is beszélve, hogy egy edzőnek minden meccs az utolsó is lehet… Minden mérkőzésen a falig el kell menni, csakis az ukránokra gondolunk most.”
NEMZETEK LIGÁJA
B-LIGA
2. CSOPORT
1. FORDULÓ
Péntek
18.00: Grúzia–Észak-Írország, Tbiliszi (Tv: Spíler2)
20.45: MAGYARORSZÁG–Ukrajna, Budapest, Puskás Aréna (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n és a Nemzeti Sportrádióban!
B2-CSOPORT
1. forduló. Szeptember 25., péntek
18.00: Grúzia–Észak-Írország
20.45: Magyarország–Ukrajna
2. forduló. Szeptember 28., hétfő
18.00: Grúzia–Ukrajna
20.45: Észak-Írország–Magyarország
3. forduló. Október 2., péntek
20.45: Magyarország–Grúzia
20.45: Ukrajna–Észak-Írország
4. forduló. Október 5., hétfő
20.45: Ukrajna–Magyarország
20.45: Észak-Írország–Grúzia
5. forduló. November 14., szombat
18.00: Grúzia–Magyarország
20.45: Észak-Írország–Ukrajna
6. forduló. November 17., kedd
20.45: Magyarország–Észak-Írország
20.45: Ukrajna–Grúzia
A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Gundel-Takács Bence (Zalaegerszegi TE FC), Pécsi Ármin (TSV Hartberg – Ausztria), Tóth Balázs (Blackburn Rovers FC – Anglia)
Védők: Bolla Bendegúz (Rapid Wien – Ausztria), Csinger Márk (FC Groningen – Hollandia), Doktorics Áron (Vasas FC), Kerkez Milos (Liverpool FC – Anglia), Markgráf Ákos (FC Köbenhavn – Dánia), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia FC), Willi Orbán (RB Leipzig – Németország), Osváth Attila (Ferencvárosi TC), Szűcs Kornél (FK Vojvodina – Szerbia), Várkonyi Bence (Qarabag FK – Azerbajdzsán)
Középpályások: Csongvai Áron (AS Saint-Étienne – Franciaország), Schäfer András (1. FC Union Berlin – Németország), Szoboszlai Dominik (Liverpool FC – Anglia), Szűcs Tamás (FC Famalicao – Portugália), Tóth Alex (AFC Bournemouth – Anglia), Tóth Rajmund (Konyaspor – Törökország), Vitális Milán (AEK Athén – Görögország)
Támadók: Bárány Donát (ADO Den Haag – Hollandia), Jurek Gábor (MTK Budapest), Lukács Dániel (Puskás Akadémia FC), Redzic Damir (RB Salzburg – Ausztria), Tóth Milán (Vasas FC), Szalai József (Paksi FC)









