Horváth Péter aláírt

Z. A.Z. A.
2002.06.06. 19:43
Címkék
Ugyan még nem írta alá a dunaújvárosi szerződését Tornyi Barnabás– nagy valószínűséggel két évre szól majd a megállapodás –, a szakember már folyamatosan egyeztet a Dunaferr vezetőivel a játékoskeret kialakításával kapcsolatban is. A helyzet nem könnyű, hiszen az előző évi állományból tíz labdarúgónak is lejárt a szerződése, és eddig csak Bagoly Gábor hosszabbított. Természetesen a többi futballistával is zajlanak a tárgyalások, és jó esély van arra, hogy Jäkl Antal, Rósa Henrik és a csapatkapitány Lengyel Ferenc is marad Dunaújvárosban.Hogy kik pótolhatják a távozókat, arról keveset lehet tudni, ugyanis az újvárosi klub irányítói azt vallják, amíg csak tapogatozó tárgyalások folynak, addig nem érdemes nevekkel dobálózni. Ugyanakkor amit eddig csak sejteni lehetett, az csütörtökön valóság lett: a több egyesülettel is hírbe hozott Horváth Péter, aki legutóbb a Ferencvárosban futballozott, két évre elkötelezte magát a Dunaferrhez. Nem kérdéses, hogy a zöld-fehérek támadójával minőségi játékost igazolt a legutóbbi bajnokság negyedik helyezettje. Amennyiben a labdarúgót elkerülik a sérülések, akkor ő lehet az, aki pótolhatja a távozni készülő (immár a Ferencvárossal és Zalaegerszeggel is hírbe hozott) gólkirályt, Tököli Attilát.
Legfrissebb hírek

Kovács István: Kivételes tehetséget edzeni nagy felelősséggel is jár

Utánpótlássport
1 órája

„Szoboszlai-dupla és egy Kerkez-gól, 3–0-ra nyerünk!” – a magyar drukkerek optimisták a meccs előtt

Magyar válogatott
1 órája

Férfi kosárlabda NB I: otthon nyert a Szolnok és az Alba is

Kosárlabda
1 órája

Pierce Charles kivédte Kvarachelia büntetőjét, testvére, Shea pedig a 99. percben győztes gólt szerzett!

Minden más foci
1 órája

Tíz gólt rámolt be az Acélbikák kapujába a Gyergyó, idegenben gálázott az UTE az Erste Ligában

Jégkorong
1 órája

Izgalmas meccsen verte a Fradi az Egert a kézi NB I-ben

Kézilabda
2 órája

Redzic, Szoboszlai és Lukács játszik elöl – kezdőcsapatok

Magyar válogatott
2 órája

A címvédő lengyelek az első döntősök a férfi röpi Eb-n

Röplabda
2 órája