Palikék kiestek

T. A.T. A.
2002.06.07. 21:25
Címkék
Három nap alatt három szakaszgyőztest avattak a Marokkó-ralin, a Világkupa negyedik viadalán. Pénteken az összetett pontversenyt vezető Stéphane Peterhansel volt a leggyorsabb, aki ennek ellenére csak a 16. az abszolútban, mert csütörtökön a kardántengelytörése miatt jelentős hátrányt szedett össze. Az összetettben a pénteki második Jean-Louis Schlesser vezet, méghozzá több mint félórás előnnyel Maszuoka Tosihiro előtt. A magyarok közül a csütörtökön remeklő Kis Sándor, Czeglédi Péter páros lapzártánkig nem ért célba, a Palik László, Szellem Zoltán duó azonban már egy nappal korábban a verseny feladására kényszerült. "Rengeteg technikai gondunk volt egész nap, de a vesztünket az okozta, hogy egyszer csak azt láttuk: a bal hátsó kerekünk megelőz minket – mondta Palik, az RTL Motorsport Klub sofőrje. – Tövestől kiszakadt, úgyhogy nem tudtunk mit kezdeni vele, még jó, hogy a borulást elkerültük. A szervizkamionra várva a sivatagban töltöttük az éjszakát. Sajnálom, hogy kiestünk, de Tunéziával ellentétben ez most nem a mi hibánk volt.”A motorosmezőnyből Cyril Despres vitte a prímet, az összetettben azonban továbbra is Carlo De Gavardo áll az élen.
Legfrissebb hírek

Marozsán hosszú csatát nyert meg, ott van a nyolc között a hangcsoui teniszversenyen

Tenisz
19 perce

Szőcs Árpád László: Nincsenek személyes ambícióim, tenni szeretnék a sportágért

Tenisz
21 perce

Olvasóinknál Lukács kezdene elöl, Tóth Alex a középpályán, Csinger a védelemben

Magyar válogatott
21 perce

Az MLSZ szerint nem várható pénzügyi összeomlás az NB I-ben

Labdarúgó NB I
28 perce

Alexandar Isakban bíznak a svédek, akik Románia ellen kezdik a Nemzetek Ligáját

Minden más foci
31 perce

Nagyapja és apja után Ruben van Bommel is bemutatkozott a holland válogatottban

Minden más foci
31 perce

Megvan a magyarok kerete az asztanai birkózó vb-re

Birkózás
32 perce

Egymás ellen nyitnak új fejezetet az olaszok és a belgák a Nemzetek Ligája-rajton

Minden más foci
41 perce