Mozgásban a játékoskeret

Z. A.Z. A.
2002.06.12. 20:46
Címkék
Bekô Balázs ragaszkodik a Vidi mezéhez
Bekô Balázs ragaszkodik a Vidi mezéhez
Bekô Balázs ragaszkodik a Vidi mezéhez
Bekô Balázs ragaszkodik a Vidi mezéhez
Bekô Balázs ragaszkodik a Vidi mezéhez
Bekô Balázs ragaszkodik a Vidi mezéhez
A labdarúgók többsége ezekben a napokban szabadságon van, a szerencsésebbek a világbajnokságon izzadnak – nem rólunk magyarokról van szó… –, a klubvezetők a jövő évi játékoskeret kialakításán fáradoznak.

Vannak, akik a még futó szerződésük ellenére más csapatban folytatják a pályafutásukat, és persze akadnak olyanok is, akik a lejáró megállapodásuk dacára nem váltanak egyesületet.

Bekő Balázs, a Videoton játékosa ugyancsak a lejáró szerződésű labdarúgók táborába tartozik, ám a bal oldali védőként, illetve védekező középpályásként is bevethető játékosnak szerdáig eszébe sem jutott, hogy más gárdába igazoljon. Joggal hihette, hogy a nevelőegyesületében számítanak a játékára, ugyanis az elmúlt bajnoki évben alapembere volt a székesfehérvári tizenegynek.
"Kisebb térdműtét miatt nem vettem részt az évzárón, márpedig a vezetők akkor közölték a lejáró szerződésű futballistákkal, hogy kikre tartanak igényt a jövőben – mondta Bekő Balázs. –Azt gondoltam, majd csak szólnak nekem is, de mivel ez nem történt meg, szerdán érdeklődtem Viniczai Tibornál. Az ügyvezető igazgató közölte, hogy nem hosszabbítanak velem szerződést, és ez a bejelentés igencsak meglepett. Hogy is számíthattam volna erre, amikor szinte végig játszottam a nemrég véget ért bajnokságot, a vezetőedző, Várhidi Péter pedig azt mondta, elégedett a teljesítményemmel, és a jövőben is számít rám. ”

Székesfehérvárott egyébként sokáig saját nevelésű játékosok alkották a játékoskeret többségét, és éppenséggel Bekő Balázs is közéjük tartozik, ráadásul a játékára az edzője is számítana.
Egyébként Várhidi Péter vezetőedző az utolsó fordulót követően elmondta, kikre számít a jelenlegi keret tagjai közül, és a véleménye az volt, hogy a jelenlegi állományt nagy vonalakban egyben kell tartani, és két-három meghatározó képességű labdarúgó leigazolásával lesz mód az előrelépésre. Információnk szerint Bekő Balázs játékára a szakmai stáb tagjai számíthatnának a jövőben is, már csak azért is, mert az elmúlt bajnoki évben alapembernek számított a Videotonban.

Várhidi Péter korábban is hangsúlyozta, hogy ő annak a híve, hogy amíg nem sikerül meghatározó futballistákat igazolni, addig nem szabad senkit sem elengedni a meglévő állományból.
Legfrissebb hírek

Mbappé győztes gólt szerzett, majd megsérült Zidane bemutatkozó mérkőzésén

Minden más foci
4 perce

Schäfer úszósapkában, csodálatos molinó a szurkolóktól – galéria

Magyar válogatott
19 perce

Női vízilabda ob I: a Ferencváros kilenc góllal verte meg a Szegedet

Vízilabda
28 perce

Nagy Kristóf bravúrjaival ferencvárosi győzelem az újonc ellen az osztrák hokiligában

Jégkorong
37 perce

Asztalitenisz: András Csaba egyesben és párosban is győzelemmel kezdett

Egyéb egyéni
39 perce

Triatlon: Hóbor Zalán U23-as vb-bronzérmes!

Egyéb egyéni
46 perce

Új fejlemények Demjén Patrikról: több hónapos kihagyásra számíthat a kapus

Labdarúgó NB I
57 perce

Kovács István: Kivételes tehetséget edzeni nagy felelősséggel is jár

Utánpótlássport
2 órája