Győri csúcsnevezés

HAVASRÉTI BÉLAHAVASRÉTI BÉLA
Vágólapra másolva!
2002.06.18. 20:30
Címkék
Győr nyerte el a 2002. évi ifjúsági Európa-bajnokság rendezésének jogát, így az 1978-as, miskolci Eb után újra hazánkban találkoznak az öreg földrész legtehetségesebb ifidzsúdósai.
Az eseménynyel kapcsolatban Farkas Tibortól, a magyar szövetség főtitkárától megtudtuk, hogy június 29–30-án a Magvassy-sportcsarnok küzdőterén elhelyezésre kerülő három tatamin sorra kerülő kontinensviadalon az Európai Cselgáncs-szövetség (EJU) 49 tagállama közül 38 nevezte 230 fiú és 190 leány versenyzőjét. Ez a létszám is bizonyítja, hogy az ifjúsági Eb-k történetében az eddigi legnépesebb mezőny fog rajthoz állni Győrött. Mindkét nemnél nyolc súlycsoportban rendezik meg az Eb-t.Farkas Tibor a várható esélyekről így beszélt: "Nem eléggé ismerjük ugyan a mezőnyt, de öt-hat versenyzőtől várunk érmet, közülük legalább egytől aranyat. A fiúknál Farkas Bálinttól, Bór Barnától, Egri Bélától, míg a lányok közül Baczkó Bernadett-től, Cserháti Esztertől és Mészáros Anett-től remélünk jó eredményeket.”
A magyar csapat
Fiúk. 50 kg: Mester (CVSE-Geosaurus), tartalék: Medvedovszki (Honvéd-Kipszer). 55 kg: Sipos (Miskolci Vasutas) és Joó (KSI) között június 12-én, szerdán válogató mérkôzés lesz. 60 kg: Skapinyecz (Debrecen), t: Kovács L. (CVSE-Geosaurus). 66 kg: Zámbori (Honvéd-Kipszer), t: Szemán (KSI). 73 kg: Szombathelyi (Honvéd-Kipszer), t: Madarász (Debrecen). 81 kg: Kiss T. (Honvéd-Kipszer), t: Kotroczó (Honvéd-Kipszer). 90 kg: Farkas (Honvéd-Kipszer), t: Kiszli (Paksi Atomerômû SE). +90 kg: Bór (Margitszigeti AC), t: Egri (Dojo No. 1.)
Lányok. 40 kg: Rácz (Miskolc). 44 kg: Juhász (Honvéd-Kipszer), t: Köpcsényi (Mosonmagyaróvár). 48 kg: Csernoviczki (Érd-Benta), t: Szögedi (Honvéd-Kipszer). 52 kg: Dávid (Honvéd-Kipszer), t: Hetyei (Koroncó). 57 kg: Baczkó (UTE), t: Kosztelnik (Miskolc). 63 kg: Mészáros (UTE). 70 kg: Cserháti (UTE), t: Bôsz (Honvéd-Kipszer). +70 kg: Horváth B. (Pécs)

Legfrissebb hírek

Majoross Gergely: A válogatott értékei legyenek állandók

Jégkorong
15 perce

Téli olimpia: nem indul a norvégok legjobb lesiklója

Téli sportok
26 perce

Bejelentette visszavonulását a Győri ETO-val két éve Bajnokok Ligáját nyerő kézilabdázó

Kézilabda
33 perce

Redzic Damir Salzburgban folytatja – hivatalos

Légiósok
34 perce

Női vízilabda Eb: Görögország–Magyarország elődöntő

Vízilabda
40 perce

Korábbi újpesti csatárral erősített a Diósgyőr – hivatalos

Labdarúgó NB I
44 perce

Serie A: fiatal svéd edzőt neveztek ki a Pisa élére

Olasz labdarúgás
57 perce

Birkózás: 27 magyar lép szőnyegre a zágrábi rangsorolóversenyen

Birkózás
1 órája
Ezek is érdekelhetik