Szlovákiából erősítenének

B. G.B. G.
2002.06.19. 20:49
Címkék
Noha Sopronban még tart a vakáció, a csapat keretének kialakításán javában dolgoztak a vezetők. Szerda délelőtt Klement Tibor ügyvezető igazgatónak sikerült megállapodnia három lejáró szerződésű játékossal: Sira István további három, míg Perger György és Horváth Róbert tovább egy-egy évig marad Sopronban.
A vezetők szeretnék megtartani az együttes egyik meghatározó labdarúgóját, Somogyi Józsefet is, de a középpályás a neki felkínált, egy esztendőre szóló szerződést egyelőre nem fogadta el. "Korrekt ajánlatot kaptam, ennek ellenére szeretném még egyszer átgondolni a helyzetet – mondta a 35 esztendős Somogyi. – Csütörtök estig mindenképpen eldöntöm, maradok-e Sopronban. Más csapatok is megkerestek, ezért az összes lehetőséget mérlegelve hozok majd döntést.”Klement folyamatosan tárgyal az új kiszemeltekkel is, hiszen jelenleg csak 15-16 labdarúgóból áll a keret. Négy olyan játékost szeretnének megszerezni a soproniak, akik teljesítményükkel hozzájárulhatnak a következő évadra megfogalmazott tervek megvalósításához (a Matáv a felsőházba jutást tűzte ki célul). Elképzelhető, hogy hamarosan Szlovákiából egy középső védő, illetve egy, a bal oldalon bevethető játékos érkezik a bordó-szürkékhez. A fővárosból is igazolhat a klub, hiszen Klement Tibor kedden többek között arról tárgyalt a Vasas tulajdonosával, Rácz Gáborral, hogy az NB I B-be kiesett együttes néhány játékosát kölcsönvenné a Sopron. Noha Klement nem nevezett meg senkit sem, információnk szerint Tóth András és Polonkai Attila is a jelöltek között van. A hírek szerint a Matáv szeretné megszerezni a Videotonnál parkolópályára tett Komódi Lászlót is. A középpályásnak Fehérvárott lejárt a szerződése, azaz csupán vele kell egyezségre jutni. Ami a távozókat illeti: Borsi Csabáért a Pápa, Sibalin Dánielért pedig a Pécs jelentkezett be. Sibalint csak kölcsönadná a Matáv, mert az olimpiai válogatott csatár Tóth Mihály mellett nem jutna sok játéklehetőséghez. A támadóra a Bük és a Kecskemét is szemet vetett.Egyébként Bognár György edző június 27-ére hívta össze játékosait, amikor a Sopron is elkezdi – az első osztályú együttesek közül utolsóként – a felkészülést.
Legfrissebb hírek

Tóth Milán: Úgy éreztem, ha átveszem, odaérnek, megpróbáltam egyből ellőni

Magyar válogatott
12 perce

Fél évszázad színtiszta futball – beszélgetés a 60 éves Sallói Istvánnal

Képes Sport
14 perce

Bondár Anna a legjobb négy közé jutott a szöuli tenisztornán

Tenisz
36 perce

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
7 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
7 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
7 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
7 órája